Kaskantyú község életébe az elmúlt évek számos megvalósult fejlesztést hoztak. A 2024-es esztendő legfontosabb fejleményeiről beszélgettünk Újházi Zsolt polgármesterrel.
Költségvetésük a vártnál stabilabban alakult az elmúlt ciklusban. Azonban kiemelte, hogy az energiaárak drasztikus emelkedésére nem tudtak felkészülni, és emellett a bérek is nőttek. Ennek ellenére a település első embere úgy gondolja, hogy az akadályokat jól tudták venni.
A településen élő lakosok legnagyobb része gazdálkodik, ez egy olyan alapjövedelmet biztosít számukra, ami kevésbé teszi őket a környezet által kiszolgáltatottá.
Költségvetésük kisebb részét képezi az iparűzési adó, ami tervezhető, míg nagyobbik részét feladatfinanszírozással kapják. Így tudnak működtetni településükön több intézményt: óvoda, iskola, orvosi rendelő, társulásban ellátott fogászat, posta.
Céljuk, hogy minél jobb színvonalon tudják működtetni továbbra is az intézményeiket.
2024-ben több beruházás is lezárult, illetve van, ami még folyamatban van:
– csapadékvíz elvezetése és tárolása
– óvoda energetikai felújítás
– parkoló kialakítása a faluközpontban
– járdaépítés.
Közösségi rendezvényeik részesei: az óvoda, iskola, a citera egyesület és a sportkör, valamint a nyugdíjas klub, akikre számíthatnak. Nyáron több programot is szerveztek, míg a falunap új időpontban, októberben került megrendezésre. Adventi alkalmaik is népszerűek voltak.
A teljes beszélgetés videóanyaga megtekinthető a beágyazott videóra kattintva.