A Kiskőrösi NKSZSE csapata 33-26-ra (17-7) győzte le a szegedi Tisza Volán SC együttesét.

A Kiskőrösi NKSZSE utánpótlás csapatai közül az U20-as lányok az országos korosztályos bajnokságok közül az LU20-as küzdelemsorozat III. osztályának F csoportjában szerepelnek. Az együttes az idei szezonban az utolsó hazai találkozóját játszotta le hazai környezetben május 9-én.

Az említett napon a kiskőrösi lányok a szegedi Tisza Volán SC együttesét látták vendégül, akik ellen 33-26-ra (17-7) nyertek: Madácsi – Ba 2, Németh I. 16, Baticz 4, Lucza, Csóka 3, Ilia 8. Csere: Pálinkás, Dudás.

A szegedi csapat is a kiskőrösiekhez hasonlóan a bajnoki tabella alsó feléhez tartozik. A hazai lányok az első félidőben nagyon jól védekeztek és támadásban felállt fal ellen, valamint lerohanásból is szereztek gólokat, így már ebben a játékrészben eldőlt a mérkőzés. A második félidőt 10 gólos előnnyel kezdhették a kiskőrösiek, akik nagyon szűk kerettel léptek pályára a találkozón és a végére kicsit elfáradva arattak magabiztos, nagy gólarányú győzelmet. Ezzel a szép sikerrel a kiskőrösi csapat a 12 csapatos bajnokság tabelláján a 9. helyen áll 17 ponttal.

Czérna János (a képen középen)
Czérna János – Kiskőrösi NKSZSE edzője:

– Gratulálok a lányoknak, mert szívüket, lelküket kitették a pályára és egy erőkézilabdát játszó ellenfelet győztek le. Úgy gondolom, hogy a szegediek fizikálisan nagyon erősek voltak, de mi játékban felülmúltuk őket és a kézilabdából többet mutatva nyertünk. Nehéz mérkőzésen győztünk úgy, hogy a keresztszalag szakadást szenvedett, meghatározó játékosunknak számító Barkóczi Nórira a sérülése miatt nem számíthattunk, valamint többen a héten, és még a mérkőzés napján is érettségiztek. Nagyon örülök, hogy a kezdő kézilabdázóink közül két gólt is tudott szerezni és ezzel hozzájárult a győzelmünkhöz. Van még hátra egy mérkőzésünk Kiskunmajsán, ahol egy hozzánk hasonló képességű csapattal játszunk és szeretnénk ellenük szépen zárni az idényt.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (54 db kép)
MEGOSZTÁS