A vármegyei III. osztályú labdarúgó bajnokság közép csoportjában szereplő Kunság Baromfi-Kaskantyúi FSE gárdája május 18-án hazai környezetben játszotta le a szezonzáró mérkőzését. Az már a találkozó előtt eldőlt, hogy a mérkőzés végeredményétől függetlenül a kaskantyúiak a második helyen zárják a küzdelemsorozatot.

A bajnokság utolsó fordulójában a kaskantyúiak a Balotaszállási FC együttesét látták vendégül, akik ellen 5-1-re (2-0) nyertek: Hajdú (Bánszki) – Kiss P., Karf, Szabó K. (Gertner), Bartha, Rigó (Makó), Széhn, Kelemen, Heftner, Végh, Kovács Zs. (Virág).

Nyugodt körülmények között várták a mérkőzést a csapatok, mert már a helyezésüket nem befolyásolta ennek az eredménye. A jó hangulatot jellemezte, hogy a kaskantyúi csapat kitalálta a mérkőzés előtt, hogy egy applikáció segítségével kisorsol mindenkit a gép, hogy ki, milyen poszton fog játszani. Így adódott, hogy a belső védő Hajdú Norbert lett a kapus, Rigó László – aki születésnapos volt ezen a napon – pedig a háló elől a középpályán játszott, a szélső támadó Karf Alex pedig a legalacsonyabb belső védő lett. A balotaszállásiak nagyon sportszerűek voltak, mert egyetlen cserejátékossal kiállva is eljöttek lejátszani a tét nélküli mérkőzést.

A kaskantyúi gólokat Kiss Patrik, Karf Alex, Bartha Roland, Rigó László és Kovács Zsolt szerezték, a vendégeknél pedig Teremi Zoltán volt eredményes, így alakult ki az 5-1-es végeredmény.

A kaskantyúi csapat így 52 ponttal a második helyen végezett a bajnokságban. A találkozó után Virág Tibor az egyesület elnöke elmondta, hogy sajnos nem sikerült megvédeni a tavalyi bajnoki címüket, aminek egy erős Kunfehértó volt az akadálya. Megemlítette, hogy a Kunfehértó úgy tudott bajnok lenni, hogy 20 mérkőzésből 2 döntetlen és 18 győzelem van a neve mögött, ami extra teljesítmény és jelzi a csoport rendkívüli erősségét. Kiemelte, hogy gratulál a Bócsa csapatának is, akik 11 év után újra a dobogón végeztek. A mérkőzés után került sor az éremosztó ünnepségre és a különdíjak átadására, majd közös vacsora zárta a programot a klub támogatója, a Kunság Baromfi Kft. jóvoltából, őz és kakaspörkölt került az asztalokra, a szurkoló lányok pedig sok-sok süteménnyel kedveskedtek.

Köszönetét fejezte ki Virág Tibor az állandó és örök játékosuknak, szurkolójuknak, gondnokuknak, Hleba Szergejnek. Különdíjat vehetett át:
– A Bács-Kiskun Vármegyei III. osztályú labdarúgó bajnokság középcsoportja gólkirálya Kovács Zsolt, aki 37 találatot szerzett ebben a szezonban és a tavalyi évhez hasonlóan most is ő lett a legeredményesebb játékos.
– A legjobb játékos a 2024/2025-ös bajnoki évben Rigó László lett.
– A legemlékezetesebb pillanata a 2024/2025-ös bajnoki évnek pedig Virág Ábel első felnőtt bajnoki pályára lépése volt, amelyen 5 perc után gólt lőtt.
– A 2024/2025-ös bajnoki évben a legkitartóbb szurkolónak járó díjat Schmidt Péter és Kakulya István vehette át.

Köszönetét fejezte ki az egyesület az egész évi segítségért Gyurik Györgynek és Makó Zsoltnak, valamint a támogatóiknak: Kukucska Sándornak – a Kunság Baromfi Kft. vezetőjének, Opauszki Gábornak és Míg Zoltánnak a pálya karbantartásért, Szeg Jánosnak a fűnyírásért, Weiszhaupt Péternek a savanyúságokért, ifjabb Túrú Gyulának, Kakulya Istvánnak, Kelemen Dávidnak, Fejes Györgynek a finom vacsorákért, illetve Kaskantyú Község Önkormányzatának a támogatásért.

A további tervekről Virág Tibor elmondta, hogy most a megérdemelt pihenés következik az egyesületnél mindenki számára. A nyáron szeretnék felújítani a pályájukat, automata öntözőrendszerrel, új lelátóval. Szeretnék felújítani a gyepet és új kispályát építeni a gyerekeknek. Van egy használaton kívüli területük a pálya mellett, ahova szalonnasütőt és közösségi kiülőt terveznek. Szeretnék az öltözőjüket kifesteni, a vizesblokkot felújítani, és ha lesz támogatásuk, akkor a tetőt is lecserélni. A feladatok adottak, hogy jövőre még jobb körülmények között tudjanak majd játszani és fogadni az ellenfeleket.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (31 db kép)
MEGOSZTÁS