Jaksa Mónika és Aminné Szabó Ildikó angol nyelvtanárok szeptember óta készítették fel a nyolcadikos diákokat az ELTE Origó Nyelvi Centrum középfokú, C típusú nyelvvizsgájára.
A heti öt emeltes óra mellett, plusz két nulladik órában célirányos nyelvvizsga felkészítés történt. Az idén áprilisban öten, májusban nyolcan tettek sikeres vizsgát.
Ahhoz, hogy ez a vizsga sikeres legyen, szükség volt a gyerekek kitartására, az órákra való rendszeres felkészülésre, továbbá a szülői és szaktanári támogatásra és a megfelelő tanítási módszerek kiválasztására. Az éles vizsga előtt a diákok próbavizsgán vettek részt, mely visszacsatolás volt felkészültségük tekintetében szaktanáraik számára.
Sikerességük már most többletpontot jelent későbbi felsőfokú felvételijük során. Többen fontolgatják felsőfokú nyelvvizsga letételét illetve majdani előrehozott érettségijük megszerzését. Bár még fiatalok, egy B2-es nyelvvizsga már most bekerülhet az önéletrajzukba, mely komoly benyomást kelt bármilyen ösztöndíj vagy pályázat során. Egyes középiskolák vagy ösztöndíjak (pl: Erasmus, cserediákprogramok) előnyben részesítik a nyelvvizsgával rendelkező tanulókat.
Gratulálunk a tanulóknak a sikeres nyelvvizsgához, amellyel nemcsak kiemelkedő tudásukat bizonyították de az iskola hírnevét is öregbítették:
Albert Illés
Gábornyik Mira Bella
Gárdász Gergő
Halász Alex
Hlavács Hanna
Jancsovics Sára
Kaiser Rebeka
Kőhegyi Fanni
Litauszki Domonkos
Lasztovicza Krisztián
Sámel Olivér
Sári Lara
Végh Jázmin
Forrás és kiemelt kép: Kiskőrösi Bem József Általános Iskola





