Az „Ír, olvas, játszik – Irodalmi alkotótábor” 2025. július 7. és 11. között valósult meg a Keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház szervezésében, ahol a fiatal résztvevők kreatív írással, színházi játékkal és önismereti munkával töltötték a nyár egy különleges hetét.
A tábor lehetőséget adott arra, hogy ne csupán olvasóként, hanem alkotóként és előadóként is kipróbálhassák magukat a fiatalok.
A foglalkozásokat két elismert művész, Tallér Edina író és Gerner Csaba színész, rendező vezette. Munkájuk során nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a résztvevők szabadon kifejezhessék gondolataikat, miközben egy támogató, kreatív közösség részévé válhattak. A közös munka során az írás, a játék és az önreflexió egymást erősítve formálták a tábor hangulatát.

A hét során a fiatalok különböző műfajokkal ismerkedtek meg, verseket és drámarészleteket elemeztek, majd saját szövegeket is alkottak. A drámaírás és a szituációs feladatok révén nemcsak az irodalmi, hanem a színpadi kifejezésmóddal is közelebbi kapcsolatba kerülhettek. A kreatív feladatok célja az volt, hogy az önismeret fejlesztésén keresztül segítsenek a résztvevőknek abban, hogy bátrabban merjenek megszólalni, írni, játszani és gondolkodni.
A tábor egyik záró elemeként a résztvevők közösen szerkesztettek egy kiadványt, amely a hét során született írásokat tartalmazza. Ez nemcsak emlék, hanem kézzelfogható bizonyítéka is annak, milyen sokféle hang, téma és gondolat született a napok alatt.

Az „Ír, olvas, játszik” tábor egyszerre volt irodalmi műhely, közösségi élmény és önismereti kaland. A Keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház, bízik benne, hogy ez a kezdeményezés folytatódhat és hosszú távon is hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok bátran és örömmel nyúljanak az irodalomhoz – akár alkotóként, akár befogadóként.
Az irodalmi alkotótábort a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Forrás és képek: Városi Könyvtár Művelődési Ház Facebook oldal





