Azt hiszem, ma valami egészen különleges történt. Olyan nap volt ez, amiről álmodni sem mertünk – és mégis valóra vált.

Hagyományteremtő céllal szerveztük meg a Bem iskola Kedvesség-napját, ahol a gyerekekkel együtt egyetlen célt tűztünk ki: megtanulni és gyakorolni az empátiát. Azt a láthatatlan fonalat akartuk megmutatni nekik, ami összeköt bennünket – embereket. Hogyha az utcán valaki szomorúbbnak tűnik, ha valaki elveszettebb, akkor csak egy apróság is elég lehet: egy virág, egy mosoly, egy ölelés vagy egy jó szó, és máris értelmet nyert a pillanat.

A gyerekek virágokat és üzeneteket osztogattak. Nem vártunk cserébe semmit – mégis, amit kaptunk, az felülmúlt mindent.

  • Egy idős bácsi elsírta magát, amikor elolvasta a kis cetlit: „Csodálatra méltó vagy.” Azt mondta, ilyet neki még senki nem mondott életében.
  • Egy másik ember az üzenet után – „Ha egy ilyen jelre vártál, akkor ez az.” – azt mondta, most jött el az ideje, hogy elindítsa a saját vállalkozását.
  • Volt, aki öleléssel köszönte meg, mások gyümölcsöket adtak vissza hálából: paradicsomot, banánt, szilvát.
  • Volt, aki nemrég veszítette el a feleségét, és az üzenet pont célba talált – sírva, mégis megkönnyebbülve, meghatottan köszönte meg.

A gyerekek megtapasztalták, hogy milyen ereje van egy jó szónak, egy gesztusnak. Amikor elfogytak a virágok a kezeikből, azt kérdezték:

„Mikor csináljuk újra? Mikor lesz a következő alkalom?”

Ez a nap bebizonyította, hogy a kedvességnek igenis helye van a világban. Sőt, az emberek szomjazzák és éhezik a szeretetet. Egy jó szó, egy mosoly, egy érintés: ezek a legnagyobb ajándékok, amiket adhatunk – és mindez ingyen van.

Szeretnénk mindenkit arra bátorítani, hogy merjen adni, merjen kedves lenni. Nem kell hozzá semmi más, vagy különleges alkalom sem, csak egy papír, egy toll, és egy kis szándék. Írj pár szép szót, idézetet, bátorító üzenetet, és add oda valakinek – akár egy idegennek. Üljetek ki a gyerekekkel a ház elé, menjetek egy forgalmasabb helyre, és osszátok a szeretetet.

Ez nem csak gyerekeknek szól! Ez mindenkinek szól!

A kedvesség nem luxus – alapvető emberi szükséglet.

Külön szeretném megköszönni a Fantázia Háznak és Erikának ezt a csodálatos közös munkát, hiszen nélkülük kevesebb a mosoly a világban. Köszönjük a rengeteg csodaszép virágot amit erre a célra ajánlottak fel.

Ne hagyjuk, hogy a szeretet eltűnjön a világból!

Legyen minden nap egy kicsit Kedvesség-nap!

Szeretettel:
a Bem iskola és a Bemegylet
– Boldog Random Kedvesség-napját kívánunk mindenkinek!

Írta, képek: Tóth Laura Tünde

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (28 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira