Felkészülési mérkőzésen fogadta hazai környezetben a Kiskőrösi LC vármegyei I. osztályban szereplő labdarúgó csapata augusztus 9-én az Akasztó FC vármegyei II. osztályú gárdáját. A rekkenő hőségben a nagy meleggel is meg kellett küzdeniük a csapatoknak az edzőmérkőzésen, mely szoros első félidő után négygólos kiskőrösi sikert hozott.

Kiskőrösi LC – Akasztó FC 6-2 (2-2)

A Kiskőrösi LC csapata

Kiskőrösi LC: Pszota – Torgyik, Ludányi, Patai, Szabó D., Budai, Pekker, Vén, Szedmák, Pribék, Albert.
Csere: Gergely, Pecznyik, Jáger, Lengyel, Karf, Simon.

Az Akasztó FC csapata

Akasztó FC: Gombár – Fábián, Kósa I., Szrenkó, Szabó Á., Szabó A., Kósa II., Varga B., Palla, Vincze, Boldizsár.
Csere: Szabó Sz., Fésűs, Szabó N., Horváth Á.

A nagy melegben az első félidő elején kiegyenlített küzdelem folyt a pályán. Az első komolyabb helyzet a 7. percben alakult ki, amikor a kiskőrösi Szabó Dávid középen kilépett, de hosszan szöktette magát és felszedte előle a labdát az akasztóiak kapusa, Gombár Roland. A 8. percben a kiskőrösi Szedmák Rolandot buktatta a saját büntetőterületén belül az egyik akasztó játékos, ami után tizenegyeshez jutottak a hazaiak. A büntetőt Vén Balázs végezte el, aki a labdát a kapu jobb alsó sarka mellé lőtte. A 15. percben a középpályán labdát veszítettek a kiskőrösiek, mely után gyors kontratámadás végén az akasztói Palla Lajos szép gólt lőtt a kiskőrösi kapu jobb felső sarkába (0-1). A 20. percben a kiskőrösi Vén Balázs lépett ki a védők gyűrűjéből, de közelről leadott lövését az utolsó pillanatban hárították az akasztói védők. A 25. percben a kiskőrösi Szedmák Roland jobb oldali beadása után a labda lecsúszott a lábáról és az akasztói jobb oldali kapufa belső oldaláról pattant ki a játékszer a mezőnybe. A 26. percben gyors kiskőrösi támadás futott végig a pályán, amikor egy kényszerítő után Pribék Tamás mintegy 17 méterről lőtte a labdát az akasztói kapu bal alsó sarkába (1-1). A 28. percben egy akasztói támadás végén Boldizsár Csaba a büntetőterület sarkáról emelte szép mozdulattal a labdát a kiskőrösi kapu bal felső sarkába (1-2). A 45. percben gyors kiskőrösi kontratámadás végén Szedmák Roland futotta le a védőket és a kapu bal oldalába lőtte a labdát (2-2).

A második félidő a kiskőrösiek mezőnyfölényével kezdődött és gyorsan meg is született a hazaiak vezető találata. Az 51. percben a kiskőrösi Pribék Tamás bal oldali beadását követően közelről fejelt a kapuba Patai Gergő (3-2). Az akasztóiaknak voltak veszélyes támadásai, de újabb gólt már nem tudtak szerezni. A kiskőrösi csapat a második félidő végére az elfáradó vendégekkel szemben Szedmák Roland újabb találatával (4-2), majd Karf Alex góljával (5-2) és a végeredményt Jáger Szabolcs szabadrúgásgóljával beállítva 6-2-re nyerte meg a mérkőzést.

Márton Zsolt – Kiskőrösi LC edzője:

– A csapattól a mérkőzés előtt ugyanazt a hozzáállást és akaratot kértem, amit a BKV Előre elleni kupamérkőzés során láttam. Sajnos az első félidőben nem igazán voltunk ott fejben a mérkőzésen és emiatt elkerülhető gólokat kaptunk. A második félidőben már változott a csapat hozzáállása, voltak szép támadásink és meg tudtuk fordítani a mérkőzés állását. Jól szolgálta a felkészülésünket az a mérkőzés, mert az akasztóiak mindig nagyon komolyan veszik az ilyen barátságos találkozókat is. A keretünk összeállt a bajnoki rajtra és nem várható már benne változás. Van még hátra egy Kalocsa elleni felkészülési találkozónk, aztán készülünk az első fordulóban a soltvadkertiek elleni szomszédvári rangadóra.

Szrenkó István – Akasztó FC edzője:

– Jól szolgálta a találkozó a nyári felkészülésünket, amely során úgy érzem, hogy az első félidőben és ameddig erővel bírtuk, jól tartottuk magunkat egy tőlünk magasabb osztályú csapattal szemben. A mérkőzés egészében a kiskőrösieknek volt több gólszerzési lehetősége, de nekünk voltak nagy helyzeteink. Helyenként nagyon jól játszottunk és voltak a mérkőzésnek olyan szakaszai, amikor jól kontrolláltuk a találkozót. A keretünkben sok a fiatal, akiknek még rutint kell szerezniük, hogy a bajnokságban eredményesek legyünk. Úgy gondolom, hogy jó előjelekkel várhatjuk a bajnoki rajtot.
A vármegyei I. osztályú csapatunkról távozott szinte minden idegenlégiós, így jelentősen átalakult a játékoskeret. Maradt nálunk Vincze Dezső, sikerült leigazolnunk Soltról a szívére hallgató Boldizsár Csabát, valamint visszaigazoltuk a Kecskeméti TE utánpótlás csapataiban nevelkedő akasztói Varga Barnabást. A keretünk kiegészült a korábbi második csapat és a fiatal helyi tehetségekkel, így 22 fős játékoskerettel tudjuk majd elkezdeni a bajnokságot. Nagy várakozással tekintünk a vármegyei II. osztályú bajnokság küzdelmei elé, amellyel kapcsolatban még konkrét célokat nem fogalmaztunk meg, szeretnénk jól szerepelni és majd az őszi szezon eredményeinek függvényében meghatározni, hogy mire lehetünk képesek.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (21 db kép)
MEGOSZTÁS