Augusztus 16-án szombaton „Kaskantyúba két úton kell bemenni” címmel, negyedik alkalommal szervezett citerás találkozót a Levendula Citerazenekar, akik a délután során több dalcsokorral is megörvendeztették a közönséget. A találkozóra: Akasztóról, Kiskunhalasról, Kunszentmiklósról, Soltvadkertről és Tázlárról érkeztek még citerások. A rendezvény konferátora idén is Lajkó-Németh Andrea volt, aki az elmúlt években oly sokszor támogatta, segítette már a zenekar munkáját. A közel kétórás műsor az ajándékok átadásával, majd a Himnusz közös eléneklése után vacsorával és örömzenéléssel folytatódott. A program megvalósulását több szponzor és adományozó támogatta. A hagyományteremtő céllal létrehozott esemény idén is sikeres volt, a szervezők számos pozitív visszajelzést kaptak.
A találkozó kezdetén Szentesiné Belák Mária, a Levendula Citerazenekar vezetője néhány személyes gondolattal is köszöntötte a megjelenteket: „Már több alkalommal említésre került, de a mai napra is nagyon igaz, hogy az első találkozó létrejöttekor célunk volt az együttesekkel való találkozás, együtt zenélés mellett, a helyi kulturális értékek megmutatása, a falu lakosságának zenei élményt, felhőtlen szórakozást nyújtva. „A zene tárolja legjobban az emlékeket. Elég egy dallam és eszünkbe jut egy nap, egy hely, egy személy, egy érzés.” Nagyon sok emlék fűz a citerához. Gyerekkoromra visszatekintve is: csodálatos, maradandó élmények, melyeket nem lehet elfelejteni, időről-időre előtörnek. Ezek az emlékek halmozódnak, valahányszor csak találkozok veletek, és együtt zenélünk. Kívánok mindenkinek a mai napra jó szórakozást és maradandó élményeket!”

A Levendula Citerazenekar 2022-es megalakításának elsődleges célja a hagyományok ápolása, a citerazene szeretete volt. Azóta több fellépésre is meghívást kaptak, többek között: citerás találkozókra, falunapokra, családi napra és hangszerbemutató foglalkozásra. A helyi rendezvények állandó fellépői, de jó kapcsolatokat ápolnak a környék citerás együtteseivel, azok találkozóinak is résztvevői (ezután is szívesen veszik a megkereséseket, sőt lehet hozzájuk csatlakozni tagnak is). Korábban részt vehettek a Hagyományok Háza szervezésében, az „Éneklő közösségek segítése” című projektben, Dömény Krisztián zenész, citeraoktató irányításával. Továbbra is fontos céljuk az új ismeretek, technikák elsajátítása, melyre idén is lesz lehetőségük négy alkalommal. 2023 szeptembere óta egyesületként működnek. Egy nyertes pályázat segítségével új citerák tulajdonosai lettek, így most már mindenki keze alatt profi hangszerek vannak, sőt egységes fellépőruhákat is tudtak varratni. A Kaskantyúba két úton kell bemenni című dallal nyitották meg a rendezvényt, melyet a közönség velük együtt énekelt, majd egy alföldi összeállítást játszottak el. Ezt követően a helyi „Életet az éveknek” Nyugdíjas Klub tagjait kísérték hangszerrel.

Majd a meghívott zenekarok következtek, elsőként a soltvadkerti csapat, melyet 1977-ben Duchai György alapított, aki a hangszerek készítője is volt. A zenekar kisebb szünetekkel azóta is töretlenül működik. 2020-ban a tagok megalapították a Kútágas Citerás Egyesületet, a zenekar pedig felvette a Kútágas ’77 Citerazenekar nevet. Az elmúlt években számos új taggal bővült a zenekar, elsősorban fiatalodott. Feladatuknak tekintik a hagyományok megtartását, a környékbeli népdalok gyűjtését. Rendszeresen fellépnek a környező települések rendezvényein, de vendégeskednek a testvértelepüléseken is, mint a németországi Bodelshausen, az erdélyi Sarmaság, Torockó, és szoros a kapcsolat kikindai barátaikkal is Szerbiában. A zenekar nevéhez köthető a „Kútágasra szállott” Citerás Találkozó megszervezése, amit az utóbbi években Bócsán tart az egyesület. A 2025-ös év több szempontból is kiemelkedő a zenekar életében. Márciusban a KÓTA népzenei minősítőjén területi kiváló minősítést értek el. Május 3-án a Néprajzi Múzeumban, majd ugyanebben a hónapban még Szentendrén a Skanzenben is zenéltek, ahol Bács-Kiskun vármegyét képviselték. A zenekar vezetője: Duchai Judit.

A Szilaj Citerazenekar 1972-ben alakult meg Kiskunhalason. Az alapítás óta eltelt több mint 50 év alatt számos sikert értek el, így például többször is kiváló, illetve arany okleveles minősítést kaptak a különböző országos szakmai vetélkedőkön. A sok hazai fellépés mellett több külföldi meghívásnak is eleget tettek. Többek között játszottak Németországban, Lengyelországban, Erdélyben, Szlovákiába Szerbiába és Lettországban is. A zenekar tagjai a hagyományőrzést tekintik legfontosabb feladatuknak. Zenei repertoárjukban főleg alföldi népdalok, közte szülővárosuk, Kiskunhalas és környékén gyűjtött dalok szerepelnek, de szívesen játszanak más tájegység zenei anyagaiból gyűjtött dalcsokrokat is. A zenekar a városi rendezvények, ünnepi műsorok, megemlékezések állandó fellépője. A csoport felnőtt tagjai és a reményteli utánpótlást képező gyerekek minden héten próbálnak, frissítik és bővítik népzenei és népdal repertoárjukat. A Szilaj Citerazenekar rendszeresen szervez citeramajálist Kiskunhalason, ahova számos településről érkeznek vendégek az egész napos programra. A zenekar vezetője Szűcs Sándor. Sikereiket abban látják, hogy a zenélésben, citerázásban örömüket lelik, és elhivatottságnak vallják azt. Környékbeli, sőt határon túli citerás kapcsolataikat is életben tartják, ápolják, a jó viszonynak köszönhetően egymás rendezvényein rendre fellépnek.

Az akasztói Vízkereszt Citerazenekar 2014. január 6-án tartotta első próbáját, ebből adódik névválasztásuk is. Egy tapasztalt citerás vezetésével kezdtek bele a zenekari életbe, később többen is csatlakoztak hozzájuk. A próbák alatt szinte minden alkalommal felemlegetésre kerülnek az elődök, akik a Pávakör formációban vitték Akasztó jó hírét és a népzene szeretetét. Ez a célja a zenekarnak is. 2018 óta egyesületi formában tevékenykednek. A környékbeli településeken több alkalommal megmutatták tudásukat. Nem olya régen a Néprajzi Múzeum citera kiállításán léptek fel. Távlati céljuk, hogy a népzenét megismertessék az utókorral, hogy ne vesszen el néprajzi kincsünk. Igyekeznek repertoárjukat folyamatosan bővíteni, hogy rendszeres fellépéseiken elhangzó műsoraik minél színesebbek, változatosabbak legyenek.

A Három Gál formáció tagjai Kunszentmiklósról érkeztek. A formáció nem nevezhető klasszikus értelemben citerazenekarnak, de még csak zenekarnak sem, mivel az csupán három családtagból áll (apából és fiaiból), melyből két tag játszik citerán, egy tag pedig – egyelőre – az éneket színesíti. A tagok népzene és nótaszeretete egyfajta generációkon átívelő örökség, mely az idősekről átragadt a fiatalabb családtagokra is. Ugyanígy a citera hangszer is generációkra visszamenőleg megtalálható volt a családban. A családfő, mint egykori citerazenekari tag, nosztalgiából vette elő újra a citerát, míg az ifjabb fiú 2019-ben döntött úgy, hogy kipróbálja a hangszert. Az elmúlt években Bács-Kiskun vármegye több településének rendezvényein is szerepeltek vendégként, valamint szülővárosuk helyi eseményein is egyre gyakrabban vesznek részt. Nagy örömükre szolgált mikor az akasztói Vízkereszt Citerazenekar közbenjárásával meghívást kaptak és részt vehettek 2023-ban a kiskőrösi Rétes Fesztivál keretein belül megszervezett 123 citerásból álló formáció együtt zenélésében. 2025 májusában rendezték meg I. Citerás Találkozójukat Kunszentmiklóson, mely nagyon pozitív visszhangot kapott. Nagy örömmel fogadták a kaskantyúi meghívást, ahol kiskunsági Dömötörös és pásztor dalok, valamint alföldi népdalok hangoztak el előadásukban.

A Tázlári Citerazenekar 1978-ban alakult Horváth János vezetésével, aki 40 évig volt szakmai vezetője a csoportnak. Elsődleges feladatuknak a helyi rendezvények, műsorok, ünnepélyek színesítését tartják. A közös muzsikálás, valamint a hagyományápolás mellett fontos céljuk a közösségépítés, és annak magas szintű működtetése. A „Szomszédolás” kezdeményezésével kívánnak kapcsolatot építeni és ápolni a környező népzenei csoportokkal. Részt vettek nagyon sok megyei és országos bemutatón, valamint minősítőn, de felléptek egyéb rendezvényeken és külföldön is. Eddig két lemezük jelent meg, az egyik 2010-ben, a másik 2013-ban. 2023 decemberében egyesületté alakultak. Vezetőjük: Szalai Benő. Erre az alkalomra két alföldi csokorral készültek.

A kulturális műsor egy szatmári csokorral ért véget a Levendula Citerazenekar előadásában, majd ajándékokkal köszöntötték jelenlévő támogatóikat és fellépő vendégeiket.

A közös vacsorát követően a rendezvény örömzenéléssel zárult a késő esti órákban.

A találkozót pénzadománnyal, felajánlással, vagy munkájával támogatta: Kaskantyú Község Önkormányzata, Agárdi Judit, Lajkó-Németh Andrea, Pivarcsi János, Szentesi János, Palya András, Kurucz Gábor, Szénás László, Zeleszkó János, Kiss Gábor, Farkas Pál, Kiss Márta, Virág Tibor, Kaskantyú Polgárőr Csoport, Grauszáné Marcsi, Kis Nikolett, Duchai Judit, Tóth János, Kukucska Sándor, Besze Ádám, Sréter Ferencné, Filus Tibor, Lopusni János, Szedmák Tamás, Szentimre Szikvíz Soltszentimre / Benkóczki Zoltán, Vadkert Pékség – Soltvadkert, Kis Market / Kissné Bárány Hanna – Kaskantyú, Varga Zsolt / FORMULA-VRZS KFT – Kaskantyú, Filus János – Kaskantyú, Kiss és Társai – Tabdi, Lantos Borház – Soltvadkert, VINO-FRUCT Kft. – Soltvadkert, Hachbold Szabolcs – Soltvadkert, Pölöskei Szörp, Garota Kft – Soltvadkert., V.I.Plast Kft. – Soltvadkert, Variens Kft. – Soltvadkert, Csorba Plast Kft. – Soltvadkert, Gra-Plast Kft. – Soltvadkert, Z-Pack Kft. – Soltvadkert, Rózsa-Stone – Soltvadkert, Izsáki Házitészta Kft. – Izsák, Nemzeti Együttműködési Alap.
Fotógaléria:





