Súlyos baleset történt Tázlár térségében, az 5406-os út 3-as kilométerszelvényénél. Két autó ütközött össze előzés közben, eddig tisztázatlan körülmények között. Az ütközés következtében az egyik jármű a tetejére borult, vezetője súlyosan megsérült.
A rendelkezésre álló adatok szerint mindkét jármű Tázlár felől az 53-as főút irányába tartott. Az elől haladó sötét színű autó balra akart lekanyarodni egy dűlőútra, ám a mögötte haladó kocsi már megkezdte az előzést, és oldalról belerohant a kanyarodó járműbe. Az ütközés erejétől az autó felborult és a másik jármű és az árokba sodródott. A kanyarodó autót vezető fiatal férfi nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Őt a helyszíni ellátás után a mentők a kiskunhalasi kórházba szállították. A másik autóban szintén egy fiatal férfi utazott, aki sértetlenül megúszta a karambolt.
A riasztást követően a kiskunhalasi hivatásos tűzoltók érkeztek elsőként, majd a soltvadkerti önkormányzati egységek is bekapcsolódtak a munkába. Az egyik járművet áramtalanították, miközben a mentők ellátták a sérült sofőrt. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Fotógaléria:
Fotók megtekintése (16 db kép)





