Egy hét alatt közel háromezer gyorshajtót és 19 ittas sofőrt szűrtek ki a rendőrök Bács-Kiskun vármegyében. Egy autós az M5-ösön balesetet is okozott, ami tragédiával is végződhetett volna.

Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében 47 olyan közlekedési baleset történt, amely rendőri intézkedést igényelt, ezekben 18 ember sérült meg.

Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

A rendőrök 2912 alkalommal rögzítettek sebességtúllépést, a szabályszegőknek legalább 50.000 forintos közigazgatási bírsággal kell számolniuk. Két sofőr jelentősen túllépte a megengedett sebességet: egyikük Ballószögön, 50 helyett 106 km/h-val, míg a másik az 5-ös főúton, 90 helyett 166 km/h-val közlekedett.

Az egyenruhások 19 olyan járművezetőt is kiszűrtek, akik alkohol fogyasztása után ültek volán mögé. Egy közülük balesetet okozott: egy 42 éves szegedi férfi ittasan ült volán mögé az M5-ös autópályán, ahol megcsúszott autójával és az árokba hajtott. Az alkoholszonda pozitív eredménye után a sofőrt vér-vizelet mintavételre előállították és büntetőeljárást indítottak ellene. Bár sértetlenül megúszta, ez kizárólag a szerencsének köszönhető – a sztrádán egy ilyen baleset könnyen végzetes is lehetett volna.

Az ittas vezetés soha nem a szerencsén múlik. Tegyen róla, hogy ne is legyen szükség rá.

Forrás és kiemelt kép: police.hu

Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.
MEGOSZTÁS
Írta: vira