Bár az időjárás inkább változékony, mintsem nyárias arcát mutatta, augusztus 23-án, szombaton így is közel 500-an látogattak el a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőbe, hogy közösen búcsúztassák a nyarat. A rendezvény igazi családi hangulatban telt, ahol a család minden tagját változatos, szórakoztató programok, vízi élmények, játékok és egy különleges esti csillagfényes fürdőzés is várta.
A fürdő reggel 8 órakor nyitotta meg kapuit, és már a délelőtti órákban elindult a programdömping. A látogatók díjmentesen kipróbálhatták a BEMER fizikai érterápiás készüléket, majd 11 órától a tűzoltó és rendőrségi bemutató vonta magára a gyerekek figyelmét. A tűzoltóautó és a felszerelések nagy sikert arattak.
A nap folyamán a gyerekek birtokba vették az óriás légvárat, sokan kipróbálták az ingyenes subfootballt, míg mások a kézműves sarokban készítettek karkötőt, színezőt vagy gipszfigurát.

A gyerekek egyik legnagyobb örömére Sonic, a sündisznó is felbukkant, aki a közös fotózkodás mellett mosolyt csalt mindenki arcára.
Délután családi ügyességi versenyeken mérhették össze tudásukat a lelkes résztvevők – volt célba dobás, matracverseny és sok nevetés.

Matracverseny helyezettjei:
Felnőtt kategóriában:
1. helyezett: Hermann László – Ráckeve
2. helyezett: Beregszászi Sándor – Kiskőrös
Gyermek kategóriában:
1. helyezett: Vígh Nimród – Sopron
2. helyezett: Almási Dániel – Bajna
3. helyezett: Beregszászi Noel
Az abszolút verseny győztese:
Merényi Nóra Paksról, aki Vígh Nimróddal versenyzett.
A hangulatról a háromszori habágyú kilövés is gondoskodott: a habfelhőkben kicsik és nagyok egyaránt boldogan ugráltak.

A nap során folyamatosan szólt a zene, hiszen a kívánságműsorban a látogatók kedvenc slágerei is felcsendültek.
A program tetőpontja az esti fürdőzés volt: sokan élvezték, ahogy a csillagos égbolt alatt úszhattak vagy lazíthattak a meleg termálvízben. A gyermekpancsoló, úszó- és tanmedence, valamint két fedett termálmedence is nyitva volt egészen 23:45-ig. A beltéri tanuszoda és szaunák 20:00-ig működtek a megszokott rend szerint.

A rendezvényen különféle kiegészítő szolgáltatások is elérhetők voltak. Masszázskezeléseket Major Dávid svédmasszőr biztosított 10:00–18:00 között. Az AquaVitality csapata vízitornákat tartott: egy senior tornát, majd egy dinamikus AquaFit tréninget is.
A fürdő két büféje, a Rónaszéki Büfé és a Hercegi Finomságok, valamint a Kiskőrösi Kürtőskuckó változatos étel- és italkínálattal várta a vendégeket. A gyermekmenü és a csavaros fagyi – csoki és vanília ízben – különösen népszerű volt.
Az esemény során a szervezők a környezettudatosságra is odafigyeltek: a látogatók REpohárban kérhették italukat, amely egyedi mintával, tokenért cserébe visszaváltható volt.
A változékony időjárás ellenére a külső hidegvizes medencék kellemes hőmérsékletét az ebben a hónapban beépítésre került új hőcserélők biztosították. A rendszer a termálvíz hőjével fűti a külső medencék vizét, ennek köszönhetően hűvösebb időben is kiegyenlített vízhőmérsékletet biztosít.
A Nyárbúcsúztató Családi Nap méltó bizonyítéka annak, hogy a közös élmények, a játék, a zene öröme és a víz köré szervezett programok minden korosztály számára emlékezetesek maradnak.
Forrás és képek: Kiskőrösi Rónaszáki Fürdő Facebook oldal
Kiemelt kép: Fazekas Tamás





