„Intézményünkben első alkalommal került megrendezésre a „gólyatalink” 2025. augusztus 26-27. között, mely során „maratoni” hosszúságúnak mondható időt töltöttek el leendő gólyáink a Wattay falai között. Az iskolai Diákönkormányzat már két éve szorgalmazta valamilyen gólyák megismerését és beilleszkedését segítő rendezvény lebonyolítását” – tájékoztatta hírportálunkat Kardos Bence, a rendezvény fő szervezője a diákmozgalmat segítő oktató.

Intézményünk célja, hogy mottójának– „luncta vis fortior”, azaz „egységben az erő” – megfelelően éljen, melynek feltétele, hogy egy olyan közösséget teremtsünk, hogy a diák érezze, hogy egy nagy csapatnak a része, azaz a Wattayhoz való tartozást erősítsük bennük. Ennek feltétele egy otthonos közeg megteremtése, ehhez a diákközpontúságot kell előtérbe helyeznünk.

A 2025/2026-os tanévtől kezdve a 9. évfolyamos tanulók első lépése a „Maratoni Gólyatali” lesz, mely hatalmas sikerére való tekintettel minden évben megrendezésre kerül.

A rendezvény fő szervezője a diákmozgalmat segítő oktató Kardos Bence volt, a programok kidolgozása, a versenyfeladatok megalkotása a nyári szünet előtt júliusban megkezdődött a végzős diákok és az intézményvezetés bevonásával. Augusztus elején és közepén többszöri egyeztetés után született meg a végső programterv. 

Mivel intézményünkben technikumi képzésben idén három osztályt indítunk, így hatalmas volt az érdeklődés a rendezvény iránt. A regisztrációt követően 32 „gólya” sorakozott fel leendő osztályfőnökeik mögött (9.A osztály: Agárdi Tamás, 9.B: Horváth-Kőrös Tünde, 9.C: Czeffer Milán osztályfőnök mellett) és kezdte meg az ismerkedést, ráhangolódó beszélgetés keretében. Ezt követően a tanműhely felé vettük az irányt, ahol a végzős tanulók előkészítették a hideg ebédet. A lakomát követően tanulóink megismerkedtek szakmáikkal projektfeladatok keretében, melynek témája az újrahasznosítás és a környezetvédelem volt. A gazdálkodás és menedzsment ágazat újrahasznosított papírt, a gépészek kukákat készítettek ragasztással, szegecseléssel, az informatika és távközlés ágazatban érkezők plakátot készítettek számítógépen, melyet rétegelt lemezre kigravíroztak a Digitális Közösségi Alkotóműhelyben. A feladat kimozdította a tanulókat komfortzónájukból, hiszen a csoportmunkának köszönhetően fokozódott a kommunikáció, segítették és tanácsokkal látták el egymást. A kukák jó szolgálatot fognak tenni a telephelyeinken, ahol a PET-palackok összegyűjtésével – az előző tanévhez hasonlóan – karitatív célokat kívánunk megvalósítani.

A szakmai projektet sor – és váltóversenyek követték, melynek első feladata osztályzászló megfestése és egy olyan tutaj megépítése volt, amely alkalmas személyszállításra egy akadálypályán. A tutajok elkészültek a szárazföldi személyszállítást balesetmentesen túlélték, de a vízi személyszállítást már nem élték meg…

A váltóversenyeket követően délután 16 óra magasságában előkerültek a bográcsok és megkezdtünk az osztályok közötti főzőversenyt, ahol Agárdi Tamás (9.A) bográcsa 10 perc alatt kiürült, ezzel elnyerte a legfinomabb paprikás krumplit főző osztály címet.

A vacsi után a főépület felé vettük az irányt, ahol az új sportcsarnokunkban kipróbáltuk a „sulimozit” A „szív bajnokai” című filmet néztük meg közösen. A mozit követően tábortűz köré gyűltünk egy baráti jellegű sütögetésre és beszélgetésre, melyet éjszakai focival fejeltünk meg.

Augusztus 27-e reggelét gólyatornával kezdtük, reggeli után sor került a sor- és váltóversenyek második felvonására, majd zeneismeretüket kellett összemérniük.

A délelőtt folyamán összesítésre kerültek a megszerzett pontok, azonban az esti holtverseny után tanácstalanul ült össze a zsűri, mert a legyártott oklevelek I.-II.-III. helyre szóltak, azonban a végeredmény a második nap sem változott, így mindhárom osztály I. helyen végzett, így az eredményhirdetés során az alábbi kategóriák kerültek kiosztályra:

A legsportosabb osztály: 9.A
A legkreatívabb osztály: 9.B
A legkitartóbb osztály: 9.C

Az eredményhirdetés során minden osztály oklevelet és a hőségre való tekintettel jégkrémet kapott.

A rendezvény nem jöhetett volna létre a szülők hozzájárulása, a végzős diákok (13.A és 13.B), a DÖK vezetősége, az oktató kollégák és az intézményvezetés támogatása nélkül. Köszönöm a szervezést, a tervezést, a kitartó és hajnalig tartó munkátokat, a pakolást, zsűrizést, a kedves és segítő szavakat, amelyekkel a gólyákat támogattátok és a rengeteg nevetést, amellyel bearanyoztátok a „Maratoni Gólyatalit”

Szöveg: Kardos Bence, a rendezvény fő szervezője a diákmozgalmat segítő oktató
Fotók, fb bejegyzések: Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum 

MEGOSZTÁS
Írta: vira