2025. augusztus 28-án különleges előadásnak adott otthont a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a Germán Gyógytudomány alapelveibe és törvényszerűségeibe, ahol Fitor Zoltán, a téma elkötelezett szakértője, közérthetően mutatta be a Germán Gyógytudomány alapelveit és azok szerepét a testi-lelki egyensúly és egészség helyreállításában. Több, mint 23 év tanulás és tapasztalat áll a munkája mögött. Az esemény különleges vendége Kelemenné Dévényi Julianna volt, aki a Germán Gyógytudomány hazai szakmai vezetője, akinek köszönhetően a legtisztább forrásból, magától a megalkotótól kerülhetett a rendszer Magyarországra.

Az előadást Fitor Zoltán nyitotta meg, akiről kis túlzással mondhatom, hogy szinte hazajár Kiskőrösre, 7 tanfolyamot tartott már a városban. Miután elmondta, hogy a Germán Gyógytudomány (GNM) rendszerét Dr. Ryke Geerd Hamer (belgyógyász szakorvos, fizikus és a teológia magisztere) személyes tragédiája után kezdte el kidolgozni, fel is konferálta Kelemenné Dévényi Juliannát, akinek nem csak a Germán Gyógytudomány elterjedését köszönhetjük Magyarországon, hanem a Tudományos Táblázat magyarra fordítását is.
Julianna személyes története különösen megindító volt: egy súlyos diagnózis után került kapcsolatba Hamer doktor munkásságával, amelynek hatására az ő és családja élete is gyökeresen megváltozott. Saját élményei és példái jól érzékeltették, hogy a tanítások követői hogyan alkalmazzák a gyakorlatban az elméletet.
Az előadáson a hallgatók megismerhették a Germán Gyógytudomány fő alapelveit, mely szerint a betegségek kialakulásában a biológia konfliktusok játszanak kulcsszerepet. A legveszélyesebbek a drámai hatású, váratlanul jött, magányosan megélt konfliktusok. A betegségek nem hibás működések vagy véletlenszerű történések, hanem a szervezet értelmes, biológiai válaszreakciói bizonyos érzelmi megrázkódtatásokra. A rendszer öt biológiai természettörvényre épül, amelyek összekapcsolják a lelki folyamatokat az agyi és testi elváltozásokkal. A félelem és a pánik – hangzott el többször is – a gyógyulás legnagyobb akadálya, ezért a megértés és a tudatosság kulcsfontosságú.
Az előadáson arra is fény derült, hogyan indul el egy Értelmes Biológiai Különprogram (ÉBK) egy intenzív lelki konfliktus hatására, és miként halad végig két szakaszon: az aktív, és a megoldás utáni helyreállítási szakaszon. Zoltán gyakorlati példákon keresztül magyarázta el, hogyan értelmezhetők különféle tünetek – például bőrkiütés, emésztési panaszok vagy akár daganatos elváltozások – a GNM szemléletén belül.

Az előadás folyamán szó esett az agyi irányító központokról is, amelyek megfeleltethetők különböző szervrendszereknek, illetve a Tudományos Táblázat használatáról, amely segít összekapcsolni a konfliktustípust, az érintett szervet és a gyógyulási szakaszokat.
Zoltán kitért arra is, hogy a Germán Gyógytudomány nem helyettesíti az orvosi ellátást, de kiegészítő szemléletként segítheti az egyént abban, hogy megértse testi tünetei lelki összefüggéseit, ezáltal tudatosabban vehessen részt saját gyógyulásában. Számos gyakorlati példa is elhangzott, amelyekben korábbi eseteken keresztül illusztrálta, hogyan lehet visszafejteni egy elváltozást a kiváltó érzelmi konfliktusig. A közönség aktív részvételének köszönhetően további témák is előkerültek, többek között a gyermekek betegségeinek értelmezése, sclerosis multiplex, valamint a biológiai bal- és jobbkezesség jelentősége.

Az előadás során a résztvevők nemcsak új nézőpontokat ismerhettek meg a betegségek és tünetek értelmezésével kapcsolatban, hanem gyakorlati útmutatást is kaptak ahhoz, hogyan vállalhatnak nagyobb felelősséget saját életük és egészségük irányításában. A nyitott és befogadó légkör lehetőséget teremtett a kérdésekre, beszélgetésre és személyes felismerésekre is. Az eseményen való részvétel díjmentes volt, így bárki betekintést nyerhetett a Germán Gyógytudomány világába, amely sokak számára új utakat nyitott meg a gyógyulás felé.
Akik szeretnének jobban elmélyülni a Germán Gyógytudomány szemléletében, azok forduljanak bizalommal Fitor Zoltánhoz a www.lelekegyensuly.hu oldalon keresztül.
Fotógaléria:





