2025. szeptember 12-én pénteken 18 órától tartották Akasztón a Kisasszony-napi Búcsú ünnepélyes megnyitóját, melyre idén a Faluház nagytermében került sor. A köszöntő beszédek mellett felléptek a helyi óvodások és sztárfellépő is színesítette az eseményt.
A megnyitó rendezvény első felében Csehi Zoltánné Faluház igazgató asszony és egyben az egész rendezvény főszervezője köszöntötte a szép számmal megjelent közönséget. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Csengőd község polgármestere Pivarcsi Csaba, illetve Akasztó testvértelepülésinek képviselői is.

Ezt követően a Pacsirta Óvoda gyermekei léptek fel a színpadra. A Csatiparti Pacsirták énekeltek és táncoltak is a műsor közben, Madácsiné Végh Edit és Kovácsné Szalkai Andrea felkészítő pedagógusok vezetésével.

Az óvodások műsora után a település polgármestere Suhajda Antal mondta el köszöntő gondolatait, melyben elmondta: „Ilyenkor nem csak a templom harangjai szólnak, hanem a szívek is ünneplőbe öltöznek.” Kiemelte, hogy ilyenkor visszatérnek azok is a településre, akik innen indultak, de már nem Akasztón élnek. Visszatérnek, mert szeretnének találkozni régi barátokkal, rokonokkal, hogy együtt lélegezzenek a falu közösségével. Továbbá megemlítette, hogy Akasztó már Szent István király születése előtt is magyarok által lakott föld volt, amelyet az elmúlt év/évek ásatásai is bizonyítottak. Kr.u. 930-ban temették el azokat a magyar harcosokat, akik megalapozták Akasztó jövőjét is, tehát 1100 éve Akasztón már magyarok élnek.

Font Sándor, térségünk országgyűlés képviselője is elmondta ünnepi gondolatait. Beszédében kiemelte a gyermekek műsorára utalva, hogy kistérségünkben nagyon sok bölcsőde van, amely fontos egy település lakosságmegtartó erejének fenntartásához, illetve méltatta Akasztót a fejlesztések terén is, hiszen nagyon sok nyertes pályázat projekttáblája található meg a településen, ami jelzi, hogy a település vezetése aktívan keresi a fejlesztési lehetőségeket a magyar állam által megnyitott források között, így az évről évre fejlődik Akasztó is.

A megnyitót pedig Peter Sramek fonogram díjas, szlovák származású, magyar énekes fellépése zárta. Zámbó Jimmy művészete nagy hatással volt rá, a zenész iránti tisztelete miatt tanult meg magyarul. 2022-ben megnyerte a Csináljuk a Fesztivált! 7. évadát, 2024-ben pedig a Sztárban Sztár All Starst is. Akasztón saját dalai mellett Zámbó Jimmytől is énekelt.

A méltán híres „Jó asszony mindig megbocsát” című dalt is előadta természetesen, de saját dalai közül a „Te vagy a nyár” című szerzeményét is meghallgathattuk. Természetesen nem hiányozhatott a repertoárból a Korda féle “Reptér” sem, végül pedig egy ki mulatós is belefért a Csepereg az esőre című dallal. A zsúfolásig megtelt Akasztói Faluház közönsége hosszasan felállva tapsolta meg Peter Srameket a fellépését követően.

Az Akasztói Kisasszony-napi Búcsú a mai napon is színes programokkal folytatódik, ezért érdemes kilátogatni.
Fotógaléria:





