A vármegyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokságban szereplő Soltvadkerti TE-BS Plastic csapata meg tudta tartani a tavalyi évben szereplő játékosai nagy részét és néhány új igazolással tudtak erősödni. Az együttes augusztus elején kezdte meg a nyári felkészülését az új bajnoki szezonra.
A csapatról a klub elnöke és egyben játékosa Opauszki Péter elmondta, hogy Szabó Máté edző irányításával kezdték el a közös munkát a nyáron, heti három foglalkozást tartva. Játszottak felkészülési mérkőzést a kiskunhalasiakkal, akik ellen nyertek, a kiskőrösiektől pedig szoros találkozón szenvedtek vereséget. Az edzéseken viszonylag nagy számban vettek részt a mintegy 20 fős keret játékosai, így jó munkát tudtak végezni és bizakodva várják az új bajnoki szezont.

A tavalyi csapatból mindössze egyetlen távozó volt Borboly Benjamin személyében, aki Kiskőrösre igazolt. Új játékosként érkezett Kecskemétről, a keceli Fekete Kevin, a korábbi másik soltvadkerti csapattól Nagy Norbert és Rákóczi Péter, valamint a volt kiskunmajsai és kiskunhalasi színekben szereplő Molnár Viktor.

A tervek, célok között az szerepel, hogy az együttes versenyben tudjon lenni a dobogós helyezésekért.

A csapat az első bajnoki mérkőzését szeptember 27-én szombaton játssza, amikor szomszédvári rangadón, Kiskőrösön lépnek pályára 18 órai kezdettel.
Fotógaléria:





