Elrajtolt az Andersen Liga idei szezonja, amelyben négy kiskőrösi jégkorongos együtt szerepel a DUE Worm Angels együttesében. A csapatot erősíti Szekeres Tamás, László Márk, Fekete Kristóf és Feind Péter, akik mindannyian a kiskőrösi hokis közösséget képviselik a bajnokságban.

A szezonnyitó mérkőzésre az érdi jégcsarnokban került sor, ahol a Lehel HC volt az ellenfél. Bár a végeredmény a Lehel javára 8-3 lett, a kiskőrösi játékosok derekasan helyt álltak, és több szép megmozdulással is felhívták magukra a figyelmet.

Külön kiemelendő László Márk teljesítménye, aki gólt szerzett, emellett gólpasszal is hozzájárult csapata játékához. 

A bajnokság még hosszú, így bőven lesz lehetőség a javításra és a további bizonyításra. A kiskőrösi játékosok jelenléte pedig nemcsak a csapatnak, hanem az egész kiskőrösi jégkorongéletnek nagy büszkeséget jelent. 

Sajtóközlemény
HC Kiskőrös Alapítvány

MEGOSZTÁS
Írta: vira