2025. október 2-án Honvédelmi napot szerveztek Kiskőrösön a Bem iskolában, melynek célja, hogy a 4. és 8. évfolyamos tanulók játékos, élményszerű módon ismerkedjenek meg a honvédelem fontosságával, a hazaszeretet jelentésével, valamint a katonai és rendvédelmi szervezetek munkájával. A program a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával valósult meg, Kovácsné Pszota Orsolya szervezésében. 

 

Az esemény kapcsán rajzpályázatot is hirdettek a 4. évfolyamosok számára, szabadon választott technikával, melynek témája: „Mi a haza?” címet kapta. A beérkezett alkotások az iskola faliújságján kerültek kiállításra. Az alkotók társasjáték díjazásban részesülnek majd.

A beérkezett alkotások az iskola faliújságján kerültek kiállításra

A nap ünnepélyes megnyitóval kezdődött az aulában, ahol négy 5.b osztályos tanuló szavalta el Petőfi Sándor: A honvéd című versének egy részletét, majd egy rövid mazsorett bemutató következett katonai indulóra.

Mazsorett bemutató az iskola aulájában

A program rendkívül színes és változatos volt:

A 8. évfolyamos diákok részére előadást tartott a 13. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda részéről Mosonyi Viktor főhadnagy, aki a magyar honvédség működéséről és a katonai hivatás sajátosságairól mesélt az ifjúságnak.

Mosonyi Viktor főhadnagy is előadást tartott

Reggel, a 4. évfolyam egy bemelegítő tornán vett részt az iskola tornatermében, majd váltó-akadályversenyen mérhették össze erejüket és ügyességüket Biácsi Gábor és Lasztovicza Ákos segítségével.

Nagy volt az öröm

A Kecskeméti Honvéd Sportegyesület szervezésében a 8. osztályos tanulók kipróbálhatták a légpuska lövészetet, míg a többiek judo bemutatót tekinthettek meg Szentgyörgyi Tibor és Burka Lajos vezetésével.

Szentgyörgyi Tibor a judo történetéről is mesélt

A délelőtt folyamán a tanulók megismerkedhettek a mentők, tűzoltók és a rendőrök munkájával is. A tornateremben Mezőfi János és Brada János meséltek az elsősegélynyújtás és a felelősségvállalás fontosságáról, míg az iskola udvarán Jancsovics Zsolt, Dulai Pál és Takács Péter Pál tűzoltók, valamint Török Eszter rendőr tartott látványos bemutatót a 4. évfolyamosok számára.

A gyerekek az egyes eszközöket is szemügyre vehették, kipróbálhatták 

A rendőrség tevékenységét közelebbről is megismerhették a 8. évfolyam tanulói. A rendőri hivatásról és a rendőrség felépítéséről Csvila Lajostól hallhattak információkat.

Csvila Lajos és Kovácsné Pszota Orsolya

A délelőtt zárásaként a 4. évfolyamosok számára „Magyarország kvíz” keretében honismereti vetélkedőt szerveztek, amelyben 4 fős csapatok mérték össze tudásukat, míg a 8. osztályosok „Honvédelmi alapismeretekből” készített tesztet oldottak meg. A résztvevő csapatok serleg jutalmazásban részesülnek, az eredményhirdetésre október 8-án szerdán reggel az aulában kerül majd sor. 

Magyarország kvíz

A tanulók lelkesedése, aktivitása és érdeklődése meghatározta a nap sikerét, és hozzájárult ahhoz, hogy fontos ismeretekkel gazdagodjanak a honvédelemről, a közösségi felelősségről és a haza iránti elkötelezettségről. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (131 db kép)
MEGOSZTÁS