
Szeptember 29. és október 3. között rendhagyó témahét zajlott az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskolában: mind a nyolc évfolyam az agressziókezelésről tanult. A program hátterében az a lelkes pedagóguscsoport állt, akik a nyár folyamán sok energiát fektettek abba, hogy az iskolai közösség gördülékenyen élhesse át ezt a különleges hetet.

A témahét kulcsmondata – „Ami bánt, az nem jó vicc!” – vezérfonalként kísérte az órákat, legyen szó alsós vagy felsős foglalkozásról. Minden nap osztályfőnöki órák segítették a gyerekeket abban, hogy felismerjék és megértsék a bántalmazás különböző formáit, és megtanulják, hogyan lehet békésebb megoldásokat választani, hogyan válaszolhatnak a bántásra.
Kiemelt esemény volt október 2., az erőszakmentesség világnapja. A 7.a osztály vezetésével az egész iskola csatlakozott a PirosLapNap országos kezdeményezéshez, ahol a tanulók és pedagógusok közösen mutattak „piros lapot” az bántásnak. A hét dalának választott Grund alatt egyszerre lendült a magasba több mint 450 kar, piros lapot tartva, amely megálljt parancsol az erőszak minden formájának.

A hét zárásaként pedagógusok és iskolai dolgozók adtak elő egy jelenetet, amely azt mutatta be, miként tér vissza hozzánk a kedvesség, mint egy szeretetbumeráng.

Ez a megható és vidám zárás méltó koronája volt a programsorozatnak, amely remélhetőleg hosszú távon is erősíti az iskolai közösség összetartását és békés légkörét.
Fotógaléria:




