A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság 2025-2026-os szezonjának 7. fordulójában a Soltvadkert a Kiskunfélegyházát fogadta. Egyik csapat sem a legjobb formában várta a találkozót, hiszen az elmúlt hetekben a Soltvadkert is elvesztett több pontot. Legutóbb múlt héten a sereghajtó Bácsalmás otthonában játszottak döntetlent, míg a nyáron átalakult Kiskunfélegyháza hazai pályán kapott ki nagyobb arányban a Bajától.

Az első helyzet a vendégek előtt adódott. Egy szöglet utáni kavarodást követően Jókai lőtte kapura a labdát, lövése milliméterekkel ment el a felső léc és a bal kapufa találkozása mellett. A 30. percben az első nagyobb helyzetét máris gólra váltotta a Soltvadkert. Nagy Attila a tizenhatos vonaláról passzolt a balján érkező Kovács Péterhez, aki kissé kiszorított szögből lőtte el a labdát a jobb alsóba a vendégek kapusa mellett 1-0.

Kovács Péter (feketében) szerezte a Soltvadkert első gólját

Kovács a nyáron éppen a Kiskunfélegyházából érkezett Soltvadkertre. A 34. percben máris kettővel mentek a hazaiak. Kovács passzolt Nagy Attilához, aki finom átadással szolgálta ki a támadással felfutó Áman Áront, aki már csak a vendégek kapusával állt szemben és szépen gurított a hálóba 2-0.

A 43. percben Kovács szabadrúgása után a jobb oldalra tartó labdát a vendégek hálóőre Nagy Szabolcs tudta hárítani. Egy percre rá vendég részről Kurgyis Kevin szép lövésénél kellett résen lennie Eifertnek.

Áman Áron (feketében) a soltvadkertiek második gólját szerezte, próbálja megállítani Erős Gergőt

A második félidő elején gyorsan szépített a Kiskunfélegyháza. A 16-os vonaláról Kanyó János mesterien csavarta be szabadrúgása után a labdát a jobb felsőbe 2-1.

Kanyó János ezen szabadrúgása után szépített a Kiskunfélegyháza

Az 51. percben Farkas Béla erős lövését tolta szögletre a vendégportás, majd pedig Gráczer pattogó fejesét hárította bravúrral. Az 57. percben egy szép akciót követően Kurgyis Kevin szolgálta ki Erős Gergőt, aki nagy helyzetben fölé lőtt. A 83. percben Lőrincz Mátyás passza után Kanyó János közeli lövésénél kellett védenie Eifertnek. A 90. percben Kanyó János végzett el szabadrúgást a kaputól körülbelül húsz méterre. Melyet követően a labda a jobb felsőbe tartott. Azonban a gólvonalon álló Huszty Dániel fejjel fel tudott szabadítani.

A találkozó utolsó percében a gólvonalról mentett Huszty Dániel fejjel

Így góltól mentette meg csapatát. És mint utóbb kiderült ez a mentés a győzelmet is érte a Soltvadkertnek. Akik ha nem is a legjobb játékkal, de otthon tartották a három pontot. A Kiskunfélegyháza pedig több lehetőséget is elpuskázott, melyekkel ha jobban sáfárkodnak akkor az egy pontot esetleg meg tudták volna szerezni.

SOLTVADKERTI TE SOLTÚT – KISKUNFÉLEGYHÁZA 2-1

Soltvadkerti TE Soltút: Eifert – Veszeli, Gráczer, Angeli (Huszka), Supka, Farkas (Rácz), Nagy (Gszelmann), Áman, Huszty, Kovács P. (Plichta), Bányai (Májer) játékos edző: Huszty Dániel

Kiskunfélegyháza: Nagy – Kovács L., Magony, Erős, Molnár, Lőrincz, Kanyó J., Magony (Palásti), Jókai (Kanyó M.), Kurgyis K., Polgár (Balázs) játékos edző: Palásti Sándor

Huszty Dániel játékos edző (Soltvadkerti TE Soltút):

– Ezen a mérkőzésen picit mást játszottunk, mint amit szoktunk. Nem voltunk annyira nyíltak, nem vállaltuk fel annyira a támadójátékot, amit képviselek, de úgy gondoltam, hogy az utóbbi két-három hétben nem pont az eredmény. A játékunk is megtorpant egy picit. Úgy gondoltam, hogy vissza kell mennünk az alapokhoz és ha kell, akkor melóval megnyerjük a meccset. Azt kértem a fiúktól, hogy csak az alázatot vigyék föl a pályára. Mutassák meg, hogy egymásért tudnak küzdeni. Bíztam benne, hiszen én tudom, hogy van bennük annyi kvalitás, hogy elől meg elfogjuk dönteni a mérkőzést. Egy kicsit nehezebbre sikeredett. De úgy gondolom, hogy a csapat megtett mindent. Most ez volt a legfontosabb, hogy itthon tartsuk a három pontot. Szándékosan egy picit magunkra húztuk őket. Aki kint volt az látta, hogy egy picit visszább helyezkedett az egész csapat. Nyilván itt megyén belül azért vannak hírek, tudtam, hogy nem annyira jól helyezkednek. Nem olyan jól védik le a mélységből beindulókat. Ezt kértem a fiúktól, ami hébe-hóba összejött. Voltak lehetőségek, volt amit les miatt akasztottak meg, de úgy gondolom, hogy a meccsterv összejött, nyilván a végén nem sikeredett látványosra, de számtalan olyan meccs volt tavaly, amikor tíz-tizenöt ziccert is kialakítottunk és a végén mégis kaptunk egy gólt. Most a legfontosabb az volt, hogy itthon tartsuk a három pontot. További sok sikert kívánok a Kiskunfélegyházának!

Palásti Sándor játékos edző (Kiskunfélegyháza):

– Az első 20-25 percben a mi akaratunk érvényesült. Nálunk volt a labda, volt két-három helyzetünk, amelyek nem is olyan kicsit voltak. Utána jött egy öt, tíz perces rövidzárlat. Ott kaptunk gyorsan két gólt. Igazából kényszerítőkből, amiket nem is értek, ezt le kell tudni faultolni. Azt gondolom, hogy a második félidő abszolút a miénk volt. Bár az ellenfél egy kicsit visszább is állt az érződött. Rúgtunk egy gyors gólt. Utána a mi akaratunk érvényesült a mérkőzésen. Ismét voltak helyzeteink, nem is játszottunk rosszul. Sajnos ezek kimaradtak. A második félidei játék az rendben volt, így le kalappal a csapatom előtt. A mérkőzés összképe alapján az egy pontot megérdemeltük volna. Megyünk tovább, csináljuk a dolgunkat. Mi most a nyáron „alakultunk újjá”. Így edzünk és csináljuk, amit tudunk. Gratulálok a Soltvadkert csapatának és további sok sikert kívánok nekik!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (60 db kép)
MEGOSZTÁS