A Magyar Curling Szövetség munkatársai október 9-én egy országos road show keretében a Kiskőrösi EGYMI-be látogattak. A nem hétköznapi sportágat nagy érdeklődéssel ismerték meg a Kiskőrösi EGYMI diákjai és az ott dolgozó pedagógusok.
A bemutató egyik célja az volt, hogy a Kiskőrösi EGYMI kötelékében működő Velünk mozdulj Diáksport Egyesület által, az MPB „Több, mint sport!” pályázatán nyert három szett curling szabályait, és a sporteszköz működését bemutassák a diákoknak, és a szakembereknek. Másik célként szerepelt, hogy új sportággal bővítsék a FODISZ Bács-Kiskun vármegyei versenyzési lehetőségeit.

A MCSZ munkatársai: Kerekes Olivér, Kiss Balázs és Azari Szabolcs curling instruktorok által tartott bemutató keretében, a diákok ki is próbálták az új eszközöket.

A curling szakemberek elmondták, hogy miért érdemes ezt a sportágat választani:
- Egyszerű és gyorsan megtanulható, már pár perc gyakorlás után élvezetes mérkőzéseket lehet játszani, akár 1-1 vagy 2-2 ellen.
- Fejleszti a csapatmunkát: a közös taktika és kommunikáció segít az adott csoportoknak/csapatoknak jobban együttműködni.
- Logikai készséget is fejleszt, hisz nemcsak a pontos dobás számít, hanem az előre tervezés is, mert minden gurítás hatással van a játék további alakulására.
- Mindenki számára elérhető.
- A floor curling kifejezetten ajánlott mozgássérülteknek, idősebbeknek és fejlesztésre szoruló diákoknak is.
- Pörgős és izgalmas. A mérkőzések gyors, 2-3 perces „endekből” állnak, így fenntartják a tanulók figyelmét.
- Könnyen tárolható és szállítható, mert az összes szükséges eszköz egyetlen táskában elfér!
- Biztonságos, nincs benne sérülésveszély, így széles körben bármely korosztály számára kiváló mozgásforma lehet.

A floor curling tehát egy vidám, kihívásokkal teli sport, amely egyszerre szórakoztat és fejleszt.
Fotógaléria:





