Több éves hagyománya van már a kiskőrösi Ültess Fát Mozgalom Egyesület által megszervezett őszi kerékpártúráknak. Idén a családi délután alkalmával Filus Tibor főszervező vezetésével október 10-én az Akasztói Horgászpark és Halascsárda volt az úti cél.
A gyülekező a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája udvarában volt kora délután, ahonnan mintegy 30 kerékpáros vette célba az akasztói tavakat. A szabályos kerékpáros közlekedésről Filus Tibor tartott tájékoztatást az indulás előtt, mely tanácsokat megfogadták a résztvevők és baleset, valamint defektmentesen sikerült zárni a napot.

A Kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda támogatásával megvalósult program során összesen (oda-vissza) 32 km-t tekertek le a résztvevők. Az Akasztóra vezető úton a szembe fújó viharos szelet is leküzdötte a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának 6. b osztályos diákjaiból, az őket elkísérő szülőkből és pedagógusokból álló csapat.

A kifáradt lábaknak jól jött a pihenő Akasztón, ahol Sinkovicz Kende nagymája várta a csapatot frissítő italokkal és aprósüteménnyel.

Ezt követően egy lendülettel az Akasztói Horgászpark és Halascsárdához tekertek a túrázók, ahol a tulajdonos Szabó József és családjának köszönhetően forró teával várták a csapatot.

A túrán résztvevők az Akasztói Horgászpark és Halascsárda működéséről Hajdu Krisztina által hallhattak beszámolót. Elhangozott, hogy milyen tórendszer működik itt és megismerhették a résztvevők az eredetvédett Szikipontyot is. A bátrabb fiatalok még meg is simogathatták a halgazdaság zászlóshajójának számító Szikipontyot.

A visszaúton már hátszéllel támogatva haladt a kerékpáros csapat, amelyet Akasztón egy rövid frissítőre Brada Barbara anyukája vendégelt meg.

A kerékpártúra során a halastavaknál elhangzottak felértek egy kisebb környezetismeret órával, amely során nem csak a gyermekek, de a felnőttek is sok új információhoz jutottak az akasztói halakról és a tórendszerről.

A Kiskőrösre visszaérkező csapat kicsit megfáradtan, de sok élménnyel gazdagodva, jó hangulatban tért vissza a 6. b-sek osztálytermébe, ahol egy „virslipartival” zárták a programot.
Köszönet minden szülőnek a segítségért, Fodorné Faragó Krisztina osztályfőnöknek a kis közösség összefogásáért, a Király és Társa Pék, valamint az Akasztói Horgászpark és Halascsárda támogatásért.
Fotógaléria:





