2025. október 18-án a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban tartott előadást Lozickaja Hatvani Galina természetgyógyász, az emésztőrendszer egészségének egyik legjelentősebb szakértője. Az áthelyezett munkanap ellenére is kiemelkedő érdeklődés övezte a témát, ami jól jelzi annak fontosságát.
Az előadás az emésztőrendszer működésének bemutatásával kezdődött. Részletesen ismertette az emésztés folyamatát, amely — meglepő módon — már a fejben kezdődik, majd a száj-nyelőcső-gyomor-nyombél-vékonybél-vastagbél-végbél állomásokon megy végig, melyek pH-értékeit és azok emésztésben betöltött szerepét is áttekintettük. A rágás fontosságáról külön szó esett, hiszen a mai rohanó életmódban sokszor nem rágjuk meg eléggé az ételt, ami plusz terhet ró az emésztőrendszerünkre és számos egészségügyi probléma forrása lehet.
A gyomor erősen savas közege (pH 1–2) kulcsszerepet játszik az állati fehérjék lebontásában és a kórokozók elleni védelemben. Ez az egyik legfontosabb védelmi vonala a szervezetnek a kórokozókkal szemben. Nagyon sok embernek gyenge a gyomorsava, amit többek között a stressz, kórós baktérium flóra, gerinc probléma is okozhat. A gyenge gyomorsav egyenes következménye lehet a reflux és még számos egészségügyi probléma.

A másik kiemelt téma a bélflóra jelentősége volt. A bélflórában élő trilliónyi baktérium és mikroorganizmus kulcsfontosságú szerepet tölt be egészségünk megőrzésében. Ezek a jótékony baktériumok segítik az emésztést, elősegítik a tápanyagok felszívódását, és védelmet nyújtanak a káros kórokozókkal szemben. Manapság egy átlagos ember táplálkozása sajnos egyáltalán nem táplálja a bélflórát. Napjaink étrendjében egyre nagyobb arányban találhatók feldolgozott, magas cukor- és szénhidráttartalmú élelmiszerek. Ezzel párhuzamosan az ételeink tápanyagtartalma folyamatosan csökken, aminek a következménye, hogy a szervezetünk nem jut hozzá a szükséges vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz.
Mi lehet a megoldás?
A megoldás kulcsa: a fermentálás. Már az őseink is tisztában voltak a fermentálás jótékony hatásaival és előszeretettel alkalmazták. A fermentálás során az élelmiszereket természetes baktériumok vagy élesztők alakítják át, ami nemcsak javítja az ízüket és eltarthatóságukat, hanem egészségügyi előnyökkel is jár. A fermentált ételek gazdagok probiotikumokban, amelyek támogatják a bélflórát, segítik az emésztést és erősítik az immunrendszert. Az előadó elmagyarázta a fermentálás folyamatát és sok hasznos receptet is megosztott a hallgatósággal.
Az előadás zárásaként Lozickaja Hatvani Galina kiemelte, hogy a bélrendszer egészségének megőrzése nemcsak a helyes táplálkozáson múlik, hanem a tudatos életmódon is. A fermentált ételek rendszeres fogyasztása, a stressz kezelése és a mozgás egyaránt fontos szerepet játszik a bélflóra egyensúlyának fenntartásában és az emésztőrendszer egészséges működésében.
Az előadás legfontosabb üzenete: „Gondoskodj a saját szervezeted tisztaságáról!”
Fotógaléria:





