Tisztelet az 1956-os hősök előtt

Október 23-án délelőtt 9 órakor az Izsáki Táncsics Mihály Művelődési Ház adott otthont az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából rendezett városi ünnepségnek.

A megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, ezt követően Lakatos Tamás, Izsák polgármestere mondott ünnepi beszédet. Beszédében hangsúlyozta: „Ma az 1956-os forradalom hősei előtt hajtunk fejet – azok előtt a bátor magyarok előtt, akik a szabadságért, az igazságért és a nemzeti önrendelkezésért emeltek szót, és ha kellett: fegyvert is.”


A polgármester emlékeztetett arra, hogy a forradalom öröksége ma is él minden szabad gondolatban és becsületes kiállásban, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai kor emberének felelőssége a szabadság megbecsülése és a múlt tisztelete.

A beszédet követően az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola 8. évfolyamos tanulói adtak elő ünnepi műsort, amelyben az 1956-os események szellemiségét idézték meg. A diákokat Balogh Rita, Schwalmné Kurdik Ágnes és Szabó Krisztina készítették fel az előadásra.

A megemlékezés zárásaként a résztvevők koszorúkat helyeztek el az 1956-os forradalom és szabadságharc emléktáblájánál.

Koszorút helyezett el Izsák Város Önkormányzata nevében Lakatos Tamás polgármester, a Táncsics Mihály Általános Iskola Diákönkormányzata nevében Brettner Kata és Nagy-Sívó Erik, a Katolikus Egyház részéről Bajkó Zoltán plébános, a Református Egyház nevében Magyar Csanád lelkész, a Tegyünk Izsákért Egyesület képviseletében Szabó Zoltán, a Fidesz helyi szervezete nevében Lakatos Tamás, a 882. Mátyási János cserkészcsapat részéről Virág László, valamint a Sárfehér Néptánc Egyesület képviseletében Kovács Panna, Balogh Ágnes és Fekete Zselyke, a Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun vármegyei Izsák csoportja nevében, Kiss Éva és Józsa Ákos.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (47 db kép)
MEGOSZTÁS