2025. november 22-én tartották Akasztón a már hagyományosnak mondható véradó bált. Ezen az eseményen évről-évre elismerik a helyi véradókat és megünneplik azt, hogy milyen sokan is vannak a településen, akik a véradást fontosnak tartják. Ezt jól mutatja az is, hogy az akasztói véradásokon folyamatosan növekszik az új véradók száma.

Az esemény hivatalos része most is köszöntőkkel és elismerések átadásával indult. Először Némethné Németh Anita a helyi Vöröskereszt vezetője köszöntötte a megjelent vendégeket. Beszédében kiemelte a véradásban az a legszebb, hogy egyszerű mégis felbecsülhetetlen értékű. Őszinte, segítő szándék van benne és igazi emberi jóság. Köszönetet mondott a részvételért, a biztatásokért, és a kitartásért. Munka, család, vagy a nagy rohanás közepette is ennyien időt szakítottak arra, hogy valaki másnak reményt adjanak a gyógyulásra, a felépülésre vagy a túlélésre.

Némethné Németh Anita a helyi Vöröskereszt vezetője köszönetét fejezte ki a véradóknak

Ezt követően Suhajda Antal a település polgármestere mondott köszöntő beszédet, melyben egy történetet mesélt el. A kis mese arról szólt, hogy egy település felett kezdett világítani egy halvány fény, amelyet kisgyermekek vettek észre. Megkérdezték tanítójukat: „Mi ez a fény itt a település felett?” Az orvosi rendelőből indult ki ez a fény, ahol éppen véradás volt. És látták ott, hogy egy-egy véradás megtörténik, és ezzel együtt a fény is erősebb lett. Majd újabb kérdést tettek fel a gyerekek, hogy hova is vezet ez a fény, ami mindig máshová. Valamikor egy kórházban fekvő anyukához, vagy éppen a műtőbe, vagy egy kisgyermekhez. Embertől emberig vezet. A véradók azért csodálatosak, mert megteremtik ember és ember között ezt a hidat.

Suhajda Antal egy kedves ki történettel elevenítette a fel a véradások fontosságát

A köszöntő beszédek sorát Lipóthné Komjáti Andrea a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének igazgatója zárta. Örömét fejezte ki az akasztói véradók iránt. Hiszen az elmúlt véradáson 25 új véradó volt, ami nagyon jó szám. Elmondása szerint máshol nagyon sokat küzdenek a szervezés terén akár egy egyedüli véradás kapcsán is azért, hogy a fiatalokat bevonják. Legalább egyszer próbálják meg, hogy ez nem vészes és semmi különösebb megterheléssel nem jár.

Lipóthné Komjáti Andrea is szólt a vendégekhez, örömét fejezte ki, hogy minden évben nő az új véradók szám Akasztón

Ezek után került sor a véradók elismerésre. Köszöntötték az idei évben első véradókat. Továbbá a tíz, húsz, harminc, negyven, hatvan szoros véradókat. Illetve volt egy nyolcvan szoros váradó is.

Első véradásukért elismerésben részesültek: Szabó Judit, Kádár Szabolcs, Feketéné Szabó Gabriella, Bognár Dávid Márió, Kiszel Sarolta, Juhászné Friebert Mária, Mészáros Péter, Palacio Emiliano, Gyunyánszki-Oroszi Tímea, Gyunyánszki János, Kovácsné Németh Zsanett, Balázs Zsolt, Balázsné Szabó Andrea, Foght Beáta. 

Németh László hatvanszoros véradóként vehetett át elismerést

Tízszeres véradók: Oravecz-Nagy Melinda, Lehota Attila, Király Martin.

Húszszoros véradók: Oravecz Dániel, Binszki Imréné, Jaksa Róbert, Király Piroska, Lőrinczné Jenei Szilvia, Szabó Zoltán.

Harmincszoros véradók: Kiss Anna, Fenyvesi Zalán.

Negyvenszeres véradó: Szabó László.

Hatvanszoros véradó: Németh László.

Nyolcvanszoros véradó: Hadvina Éva. 

Hadvina Éva (középen) nyolcvanszoros véradásért vehetett át elismerést

Az elismerések végén külön is megköszönték Suhajdáné Zsuzsika néni hosszú éveken át tartó lelkiismeretes munkáját az Akasztói Vöröskeresztért, aki idén adta át a helyét Némethné Németh Anitának, akit szintén köszöntött Lipóthné Komjáti Andrea és Sutus Etelka.

Sutus Etelka, Suhajdáné Zsuzsika néni, Némethné Németh Anita, Lipóthné Komjáti Andrea

Az elismerések átadása után a vacsora következett, melynek menüje zöldségleves és kakaspörkölt volt, majd süteményeket szolgáltak fel. A finom pörköltet hat szakács, Hoffmann János, Hoffmann Márk, Palya Norbert, Varga Albert, Madácsi Ferenc és Géró István készítették. Ezt követően vette kezdetét a hajnalig tartó mulatozás, melyhez a talpalávalót a véradó bálok mondhatni már örökös zenésze Szekeres Mihály szolgáltatta.

Szekeres Mihály volt a felelős a jó hangulatért

A bálon több mint háromszáz tombola került kisorsolásra. Fődíj nem volt a húzás végén, egy ajándékra lehetett licitálni. Ez volt egy a 2023-as Magyar Férfi Vízilabda válogatott tagjai által aláírt nemzeti sapka, amit Rátkai Gyula nyert meg. Illetve még két tiszteletjegy is gazdára talált. Az FTC-Telekom Waterpolo – AN Brescia férfi vízilabda bajnokok ligája mérkőzésre a Császár-Komjádi Sportuszodába, mely december 2-án kerül megrendezésre. Ezeket Kocsi Krisztina és párja ajánlotta fel.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (69 db kép)
MEGOSZTÁS