A Kiskőrösi LC utánpótlás csapatai közül az U12-es gárda az MLSZ Regionális U12, Délkeleti csoportjában szerepel. Az együttes a 11 csapatos bajnokság őszi szezonját az ötödik helyen zárta 16 ponttal.
A csapat a téli időszakban teremben készült, de februártól már szabadban gyakorolnak. A csapat számára a tavaszi bajnoki rajt március 8-án lesz, amikor Törökszentmiklós együttesét fogadják hazai környezetben.

A gárda felkészüléséről Szlovák László edző elmondta, hogy idén január 6-án volt az első edzésük és azóta heti két alkalommal gyakorolnak teremben. A hétfői és a pénteki napokon vannak a foglalkozások, amelyek során szerepel a programban futás, erősítés, technika, valamint taktikai gyakorlatok. Az edzésidő egy óra, így ebbe a rövid időtartamba kell mindennek beleférnie.

A csapatnál a játékoskeretben nem volt a télen változás, így 15 fős kerettel készülnek a tavaszi szezonra és az időjárás függvényében szeretnének minél hamarabb szabadban edzeni.

Az első tavaszi bajnoki mérkőzésről az edző elmondta, hogy a törökszentmiklósiaktól az ősszel idegenben kikaptak, így a vereségért most szeretnének visszavágni. A bajnokságban az 5. hely megtartása a cél majd a továbbiakban a csapat számára.
Fotógaléria:





