Számos harcművészeti és küzdősport egyesület működik Kiskőrösön, melyek közül a legaktívabbak közé tartozik a Kiskőrösi Fighterek Bács-Team, amely együtt dolgozik és készíti fel a versenyzőit a Fox Team Kiskőrös & Akasztó Brazil Jiu Jitsu, valamint a Kiskunsági Ökölvívó Egyesülettel. A Küzdősportok Házában vannak az edzések a felnőttek és a fiatalabb kezdő csoport tagjai részére.

A Kiskőrösi Fighterek Bács-Team egyesület elnöke Csanády-Varga Zsuzsanna elmondta, hogy a klub tagjai rendszeresen részt vesznek hazai versenyeken, ahol szép eredményeket érnek el.

Csanády-Varga Zsuzsanna

A felnőttek gyakorlásait mintegy 25-en látogatják rendszeresen és a taglétszámuk mintegy 50 főre tehető. Idén nagy feladatok előtt állnak, hiszen most már beindul a versenyszezon és a legjobbjaik az elkövetkezendő hónapokban folyamatosan lépnek szorítóba. A téli időszakban is készültek, nem nagyon volt leállás, egyedül a karácsony és az újév között volt a fiúknak egy kötelező hét pihenő. A sportolók heti 5-6 edzésen vettek részt, amelyben volt technikai rész is, illetve erősítő edzések, tehát a három plusz edzésen kívül a versenyzők még hetente kétszer-háromszor gyakoroltak. Ezen kívül eljártak még edzeni Kecskemétre, Bajára, valamint Kecelre a Bács-Team foglalkozásaira.

Legközelebb február 21-én lépnek a kiskőrösi versenyzők a szorítóba, amikor a harmadik bácsalmási gálán szerepel Döbrentei Máté, Ujvári Máté és Babenyecz Bálint. Ez lesz az első gálája majd Sámel Olivérnek, de ő már korábban országos versenyeken bizonyított. Ezt követően március 7-én Pécsre látogatnak el egy országos bajnokságra, majd március 14-én Budapestre, illetve egy gyulai gálára. Nagyon készülnek az április 25-én Kecelen megrendezendő Bács-Team gálára, majd a május végére tervezett BFC Hungary világbajnoksága, ahol két főt szeretnének indítani.

A kezdő csoportban a legkisebbek edzéseit 16-an látogatják. A Kiskörösi Fightereknél a legfiatalabbakra is odafigyelnek és megszólítják a gyermekeket. A kiscsoportban 4 és 5 éves kortól egész 10 éves korig edzenek a gyerekek, heti kétszer egy órában. Játékos foglalkozásaik vannak, mint a futások, különböző készségfejlesztő gyakorlatok, illetve ezek közben megtanulják a technikákat, az ütéseket, a rúgásokat.

Egymással ők nem dolgoznak, hiszen nem tudnak még egymásra figyelni, viszont nagyon sok eszközük van, mint a zsákok, pajzsok, kesztyűk, amivel tudják fejleszteni a technikai tudásukat.

A Kiskőrösi Fighterekhez bárki csatlakozhat bármikor, nincsenek időkorlátok, sem pedig technikai tudáskorlátok, minden edzésbe be lehet csatlakozni.

„Én úgy gondolom, hogy nem csak a fiatalok, hanem mindenki egy kicsit más szemléletű lesz, aki kipróbálja a küzdősportokat. Itt azért mi próbáljuk tartani, vagy én próbálom tartani a tradicionális hagyományokat. Tehát van egy úgynevezett hierarchia, van egy rangsor, tisztelettel beszélünk, illetve dolgozunk a másikkal. Ez a sport fegyelemre tanít és itt igazán át tudja lépni mindenki a maga határait, fizikálisan, valamint mentálisan egyaránt – mondta Csanády-Varga Zsuzsanna.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (29 db kép)
MEGOSZTÁS