„Egy éjszaka Párizsban” – A Batthyány óvoda Jótékonysági bálja
2026. február 21-én reggelig tartó fergeteges bállal zárta a farsangot idén a Batthyány óvoda. A Szülői Közösség és a nevelőtestület hosszú tervezgetés és alapos előkészítő munka után várta vendégeket a Hotel Vinum csodálatos nagytermébe.
Podobniné Vándor Andrea tagóvoda igazgató beszámolója az eseményről:
A felkészülés nem volt mentes az izgalmaktól, mert az előzetes felmérések szerint közel 200 fő jelezte, hogy szeretne részt venni az alkalmon. Szerencsére sikerült a megfelelő helyszínt biztosítani, és innentől már „csak” a szorgos munka volt hátra. Gyűltek a tombolatárgyak, az egyéni és vállalkozói felajánlások, készültek a plakátok, meghívók, szülők és nevelők próbálták heti háromszor a táncos műsort és megálmodtuk a Párizsi hangulatot idéző varázslatos dekorációt. Rendszeresek voltak az egyeztető megbeszélések az SzK-val és a nevelőtestülettel, míg végre elérkezett a bál napja.
Bárki, aki belépett, megállapította, hogy a Párizst idéző terem pompás, és egyben letisztultan elegáns. A vendégeket az óvodapedagógusok kedves szavai és finom italok fogadták. A fotósarokban Kévés Andor várta azokat, akik páros vagy egyéni, azonnal hazavihető emléket szerettek volna erről a párizsi hangulatról. A vacsora a Vinum nagyszerű konyhája jóvoltából ízletes és bőséges volt, Fejes Dávidés Barátai pedig sokszínű zenei palettájukkal gondoskodtak róla, hogy a táncparkett folyamatosan tele legyen.
Fejes Dávid és Barátai sokszínű zenei palettájukkal gondoskodtak róla, hogy a táncparkett folyamatosan tele legyen
Az este folyamán a vacsorát követően a szülők és óvodai dolgozók lelkes csapata hangos tetszésnyilvánítás közepette előadta a táncos műsorát, amit a párizsi romantika ihletett. Gazdára lelt 530 db tombola, 14 nagyértékű nyeremény és egy fődíj, majd következett a reggelig tartó felhőtlen mulatság. Sokat mond a hangulatról, hogy a zenészek fél 5-kor kezdtek el összecsomagolni…
Végtelenül hálás vagyok, hogy ilyen közösségnek lehetek a vezetője, mert ez az este egy óriási csapatmunka sikere! Köszönöm a részfeladatokat irányító kollégáimnak, hogy fáradhatatlanul ötleteltek, szerveztek. Köszönöm dr. Mileji Brigittának az SzK vezetőjének a mindent átfogó tevékenységét. Köszönöm minden egyes kollégámnak az áldozatos munkáját. Hálásan köszönöm a Szülői Közösség csapatának a rengeteg tombolatárgy gyűjtését részvételükkel hozzájárultak ennek a programnak a sikeréhez. Hálás vagyok azért is, mert napról napra biztosítanak minket arról, hogy segítőkészen mellettünk állnak a gyermekeik nevelésében a mindennapokban is.
Mindez pedig azt üzeni mindenkinek: a Batthyány Óvodához tartozni jó!