Hirsch–Kelemen Katalin lesz a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola 1.c osztályának osztályfőnöke az új tanévtől, aki több mint két évtizedes pedagógiai tapasztalattal, elhivatottan végzi tanítói munkáját, amelyben a biztos tudásalapok megteremtése, az emberi értékek közvetítése és a gyermekek egyéni fejlődésének támogatása áll a középpontban. Fontos számára a játékos, életkori sajátosságokhoz igazodó tanítás, valamint a bizalomra és kölcsönös tiszteletre épülő együttműködés a gyermekekkel és szüleikkel egyaránt.

„2001-ben végeztem Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már 2002 óta taníthatom a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola tanulóit. Munkámat a főbb tantárgyak határozzák meg, így magyart, matematikát, környezetet továbbá éneket, rajzot is tanítok.

A gyerekek nevelésében, oktatásában arra törekszem, hogy a megismert emberi értékek és a megszerzett tudás olyan biztos alapot jelentsen számukra, amely elkíséri őket egész életük során. Feladatom segíteni a bennük rejlő tehetség kibontakozását és figyelni az esetleges egyéni sajátosságokra is. A gyerekek a napjaik nagyobb részét az iskolában töltik, fontos, hogy jól érezzék magukat, ezért tanóráimat igyekszem fejlettségükhöz, teherbírásukhoz igazodva, minél játékosabban vezetni, színesíteni. A tanulás mellett olyan osztályközösség kialakítására törekszem, ahol segítik és elfogadják egymást a gyerekek.

Véleményem szerint az eredményes tanítás-tanulás csak a gyermek, szülő, pedagógus kölcsönös bizalmán, tiszteletén keresztül működik a leghatékonyabban, ezért tanítói munkám során hangsúlyt fektetek a gyermekek és szüleik megismerésére is.”

 

Szöveg forrása, fotó: Kiskőrösi Bem József Általános Iskola 

MEGOSZTÁS
Írta: vira