A matematika munkaközösség nevében László-Kudron Ildikó köszöntötte a megjelenteket a 36. Levelész–Matekész díjkiosztó ünnepségen, amelyet tegnap délután rendeztek meg a János Vitéz Látogatóközpontban. Az eseményt Szentgyörgyiné Szlovák Mária főigazgató nyitotta meg, hivatalosan is lezárva a 2025/2026-os tanév Levelező–Matekész versenyét.
Immár 36. alkalommal szervezték meg a nagy hagyományokra visszatekintő levelező matematika versenyt, amelynek nevét egykor az intézmény volt diákjai választották. A szervezők célja kezdettől fogva az volt, hogy kapcsolatot ápoljanak a környék általános iskoláival, és megszerettessék a matematikát a fiatalokkal. Bár a tantárgy sokak számára kihívást jelent, a verseny idén is bizonyította: még mindig képes megmozgatni a diákokat. A szervezők számára külön öröm, hogy az elmúlt évekhez képest mintegy 50 fővel többen neveztek.

Az idei megmérettetésre összesen 185 tanuló jelentkezett 9 település 11 iskolájából: Akasztóról, Bócsáról, Császártöltésről, Fülöpszállásról, Izsákról, Kecelről, Kiskőrösről, Páhiról és Soltvadkertről. A hatodik évfolyamon 63-an, a hetediken 66-an, míg a nyolcadikon 56-an indultak.
A verseny három fordulóból állt: két otthoni és egy, a gimnáziumban megírt iskolai fordulóból. A feladatsorok fordulónként öt teszt- és három kifejtős feladatot tartalmaztak, amelyekre egyenként 45 pontot lehetett szerezni. A végső sorrend a három forduló összpontszáma alapján alakult ki, holtverseny esetén az iskolai forduló eredménye döntött. A feladatsorokat, megoldásokat és a verseny aktuális állását az iskola honlapján követhették a versenyzők és felkészítő tanáraik.

A feladatsorok összeállításában és javításában Baranyi Lászlóné, Bartháné Szalai Ildikó és Pivarcsiné Raffai Enikő vettek részt, akik a díjátadón évfolyamonként ismertették tapasztalataikat és a legjobbak eredményeit. A szervezők külön gratuláltak minden jelenlévő diáknak.

Eredmények
6.osztály:
- Kelemen Péter (106 pont) Kiskőrös, Kiskőrösi Bem József Ált Isk.
felkészítő: Lilauszki Pál Gáborné - Gubacsi Gréta (99 pont) Fülöpszállás, KT Herpai Vilmos Általános Iskola
felkészítő: Molnár Anita - Nagy Lóránt (91 pont) Bócsa, Bócsai Boróka Általános Iskola
felkészítő: Lovász Noémi - Hugyecz Anna (90 pont) Kecel, II. János P. Ált. lsk.
felkészítő: Gibertné Domonyi Eszter - Hugyi Zsombor (90 pont) Soltvadkert, Kossuth Lajos Ált. Isk.
felkészítő: Péli Andrea
7.osztály (két kategóriában – gimnazista és általános iskolás):
- Sulyok Edvárd lstván (126 pont) Kiskőrös, KEVI Gimnázium
felkészítő: Döme Géza - Hirsch Fanni (107 pont) Soltvadkert, Kossuth L. Ált. Isk.
felkészítő: Péli Andrea - Szabó Áron (106 pont) Akasztó, Kunszt J. Ált. Isk.
felkészítő: Bartek Margit - Juhász Zalán (104 pont) Kiskőrös, KEVI Gimnázium
felkészítő: Döme Géza - Szabó Károly (104 pont) Kiskőrös, KEVI Gimnázium
felkészítő: Döme Géza - László Bernadett (97 pont) Kecel, II. János P. Ált. lsk.
felkészítő: Tusori Tibor
8.osztály:
- Ralovich Eszter (130 pont) Kiskőrös, KEVI Gimnázium
felkészítő: Bartháné Szalai Ildikó - Rőti Viktória (123 pont) Kiskőrösi Bem József Ált. Isk.
felkészítő: Litauszki Pál Gáborné - Klam Csaba (117 pont) Soltvadkert, Kossuth Lajos Ált. Isk.
felkészítő: Darócziné Mátrai Enikő - Ungvári Márk Barnabás (112 pont) Kiskőrös, KEVI Gimnázium
felkészítő: Bartháné Szalai Ildikó - Nánási Sára (109 pont) Soltvadkert, Kossuth Lajos Ált. Isk.
felkészítő: Reszlné Elek Henriette

A díjkiosztó hivatalos része után a résztvevőknek lehetőségük nyílt megtekinteni a János Vitéz Látogatóközpont interaktív kiállítását, hiszen a múzeum igazgatója idén is felajánlotta, hogy az érdeklődők végigjárhatják a János vitéz útját bemutató tárlatot.
A program kötetlen beszélgetéssel és vendéglátással zárult.
A 36. Levelész–Matekész verseny ismét bebizonyította, hogy a matematika iránti érdeklődés él a térségben, a kitartó munka mindig meghozza gyümölcsét.
Fotógaléria:





