
Bő egy héttel a hivatalos jelöltállítási folyamat megkezdése után négy személy indulása tűnik biztosnak a Bács-Kiskun 03. választókerületben az április 12-i országgyűlési képviselő-választásokon.
Font Sándor (Fidesz-KDNP), valamint Judák Zsolt (Tisza) már az első napon összegyűjtötte és leadta a választóktól összegyűjtött ajánlásokat, amelyeket a választási irodában kiállított és onnan átvett ajánlóíveken kellett összegyűjteniük. Időközben a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltje, Kókai Katalin is összegyűjtötte és leadta az ajánlásait. Azóta Font Sándort, Judák Zsoltot, valamint Kókai Katalint hivatalosan is, jogerősen nyilvántartásba vették, mint jelölteket.
Szabó Patrik, a Mi Hazánk Mozgalom jelöltje is leadta az ajánlásait, egyelőre még nincs nyilvántartásba véve.
A négy nyilvántartásba vett, illetve bejelentett jelöltön kívül még 5 személy vette fel az ajánlóíveket Kalocsán, közülük öten jelölőszervezet színeiben és egy személy független jelöltként jelentkezett be. Új induló nem jelentkezett be múlt szombat óta, eddig.
- Haskó József – Normális Élet Pártja
- Hornyák Zsolt – Jobbik
- Kőszegi Mihály – Független
- Máténé Szöllősi Andrea – Hallasuk a Hangunkat Szövetségesei Párt
- Pánovics Norbert István – Szolidaritás Pártja-Munkáspárt
A jelöltállítási folyamat 2026. március 6-án, azaz jövő pénteken 16:00-kor zárul, addig kell minden indulni szándékozónak összegyűjtenie és leadnia az ajánlásait a kalocsai választókerületi iroda munkatársainak.
Továbbra is van lehetőség új indulóknak regisztrálnia a jelöltségért a meglévőkön felül, de nekik is jövő péntek 16:00-ig vissza kell vinniük az ajánlásaikat a választási irodába.
A jelöltektől beérkezett ajánlóíveket a választási iroda munkatársai tételesen ellenőrzik, azaz az aláíró személyek adatait sorban vetik össze a névjegyzékben szereplő adatokkal (név, lakcím, személyi szám), és egészen addig végzik ezt a munkát, amíg meg nincsen az induláshoz szükséges 500 érvényes ajánlás. Amennyiben a leadott és érvényes ajánlások alapján nincsen meg a szükséges 500 ajánlás, jövő péntekig még lehetőség van ezeket pótolnia a jelöltnek.




