2026. március 17-én ünnepi rendezvénnyel emlékeztek meg a Kiskőrösi Helyőrség Nyugállományúak Klubja megalakulásának 55. évfordulójáról. A jeles alkalomból szervezett esemény méltó módon tisztelgett a klub több évtizedes közösségépítő és hagyományőrző munkája előtt.

A program reggel fél kilenctől regisztrációval kezdődött, majd a résztvevők a Haditechnikai Emlékpark területén tartott koszorúzáson rótták le tiszteletüket. Az eseményt Supka Éva nyitotta meg, aki Kölcsey Ferenc örök érvényű gondolatával köszöntötte a jelenlevőket.

„Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak. Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.”

Ezután elhelyezték az emlékezés, a megbecsülés és a tisztelet koszorúit. Kiskőrös Város Önkormányzata nevében Domonyi László polgármester és Font Sándor országgyűlési képviselő is helyezett el koszorút. Az ünnepélyes megemlékezés során a jelenlévők a katonai múlt értékei és a bajtársi összetartozás fontossága előtt hajtottak fejet.

Kiskőrös Város Önkormányzata nevében Domonyi László polgármester és Font Sándor országgyűlési képviselő is helyezett el koszorút

A délelőtt folytatásában a Honvéd Kulturális Egyesület képzőművészeti tagozatának alkotásaiból nyílt kiállítás, amelyet Kocsi László nyitott meg. A tárlat megnyitóját megelőzően a Kiskőrösi SZÓLAM Alapfokú Művészeti Iskola diákjai adtak műsort. A tárlat a honvédelmi hagyományokat és az alkotó közösség sokszínűségét mutatta be.

A tárlat megnyitóját megelőzően a Kiskőrösi SZÓLAM Alapfokú Művészeti Iskola diákjai adtak műsort

Ezt követően az elismerések átadására került sor, amit a Himnusz ünnepélyes eléneklése nyitott meg, majd Domonyi László, Kiskőrös város polgármesterének beszéde követte. Az elismerésekkel a klub közösségéért végzett kiemelkedő munkát jutalmazták. Az elismerések átadásában vezető szerepet Fadgyas István, a Kiskőrösi Helyőrségi Nyugállományúak Klubjának elnöke vállalt, de munkáját többek között Solymosi Ferenc dandártábornok is segítette. Az átadás lezárásaként mindenki közösen elénekelte a Szózatot.

Az elismerések átadásában vezető szerepet Fadgyas István, a Kiskőrösi Helyőrségi Nyugállományúak Klubjának elnöke vállalt, de munkáját többek között Solymosi Ferenc dandártábornok is segítette

Az elismerések átadását egy különleges ceremónia, a zászlószalag kötése követte, amely a közösség összetartozását és a hagyományok továbbélését szimbolizálta.

Az ezt követő rövid szünet után a program egyik kiemelt része volt a Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekarának előadása, amely kulturális élménnyel gazdagította az ünnepséget, és óriási sikert aratott a közönség körében.

A Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekarának előadása

A rendezvény zárásaként a résztvevők ünnepi ebéden és baráti beszélgetésen vettek részt a Vinum Hotel helyszínén, ahol lehetőség nyílt a kötetlen találkozásra és az emlékek felidézésére. A nap délután négy órakor zárult.

Az 55 éves jubileum nemcsak a múlt felidézéséről szólt, hanem a jelen közösségének megerősítéséről is. A klub továbbra is fontos szerepet tölt be Kiskőrös közéletében, ápolva a katonai hagyományokat és erősítve a bajtársi kapcsolatokat a nyugállományúak körében.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (131 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira