Március 15-én nemzeti ünnepünkön rendezték meg a Horeszt Bt. Fociforradalom elnevezésű kispályás labdarúgó tornát. Idén is volt ifi és amatőr ág. A helyszínt ezúttal is a Labdakert Sportklub biztosította. Az ifjúsági tornán részt vett a főként kiskőrösiekből álló HANYATT SE csapata is, akik tavaly megnyerték a kupát az ifisták között.

Idén 12 csapat indult az ifjúsági ágon, ahol címvédőként indult a HANYATT SE, akik végül újra magasba emelhették a győztesnek járó serleget és két különdíjat is elhoztak. A csapatban kissé meglepő módon most nem a kapuban, hanem a mezőnyben játszó Grausza Máté mondta el gondolatait a tornáról és győzelemig vezető útról.

Máté szerint idén sem volt kérdés, hogy indulnak a tornán, azonban az előtte lévő napokon többen is kiestek a csapatból betegségek, sérülések miatt, így csak az utolsó pillanatban állt össze a gárda szombaton este.

„A tavalyi siker óta több Kamino kupán is részt vettünk, különböző összeállítású csapatokkal. Címvédőként idén sem volt kérdés, hogy indulunk-e a tornán. Sajnos a torna előtti napokban megfeleződött a társaság, így kérdésessé vált, hogy egyáltalán ki tudunk-e állni. Szerencsére a torna előtti napon sikerült három új játékost szereznünk, én pedig mezőnyjátékosként vállaltam szerepet, így végül kilencen, köztük két félig sérült játékossal vágtunk neki a tornának.”

Csoportelsőként mentek tovább a legjobb nyolc közé a kiskőrösi fiatalok.

„A tizenkét csapatot három, négyes csoportba sorsolták, ahol mindenki játszott mindenkivel. Ezek a mérkőzések elsősorban az összeszokásról szóltak. A harmadik, egyben utolsó csoportmeccsen azonban fel kellett rázni a csapatot, mivel azt a találkozót félvállról vettük, és magunkhoz képest gyengén játszottunk. Ennek ellenére végül magabiztosan, hét ponttal, csoportelsőként jutottunk tovább.”

Supka Olivér lett a legjobb kapus

Túljutottak a negyed majd pedig az elődöntőn is.

„A negyeddöntőre már mindenki teljes mértékben “megérkezett” a tornára. A gyengébb csoportzárás után szervezett játékkal, végig dominálva 4–1-es győzelmet arattunk. Az elődöntő előtt már érezhető volt a fáradtság, de a csapat minden tagja motiváltan és győzni akarással lépett pályára. Ezt jól mutatja, hogy vesztett állásból sikerült 3–1-re megnyernünk a mérkőzést.” 

Filus Áron lett a legjobb játékos

A döntőben sikerült a címvédés.

„A döntőben, talán ellenfelünket kicsit meglepve bátran felvállaltuk a játékot és letámadtunk. A kevés csere ellenére is jobb erőállapotban maradtunk a nap végére, mint az ellenfelünk, így szinte végig mi domináltunk. Ellenfelünk eleinte mélyen védekezett, de az eredmény alakulása miatt a mérkőzés vége felé jönniük kellett. Ekkor kapusunk tartotta meccsben a csapatot, aki fiatal kora ellenére több nagy bravúrt bemutatva a mezőny egyik legjobb játékosa volt. A döntőt végül 3–1-re megnyertük, így sikerült megvédenünk a címünket. Ezúton is szeretném megköszönni a csapat egész napos teljesítményét, kitartását és részvételét. Külön köszönet azoknak a játékosoknak, akik az utolsó pillanatban vállalták a játékot, így részt tudtunk venni a tornán. Pozitívum, hogy a tornán kiosztott három különdíjból kettőt a mi játékosaink hoztak el.”

A csapattagjai: Kollár Bence, Supka Ádám, Laczkó Balázs, Ézsiás Hunor, Supka Olivér, Herman Erik, Fodor Tamás, Filus Áron, Grausza Máté Felkészítő edző: Laczkó Róbert.

HANYATT SE

A torna legjobb kapusa és játékosa is a HANYATT SE csapatából került ki. A legjobb kapus Supka Olivér, míg a legjobb játékos címet Filus Áron érdemelte ki.

Fotók: Kaminokupa facebook

MEGOSZTÁS