Az EGYMI alsó tagozatán idén is vidám hangulatban zajlott a húsvéti program, amelyen a gyerekek és a szülők egyaránt örömmel vettek részt. A nap a húsvéti hagyományok felelevenítésével indult, ahol a tanulók megismerkedhettek az ünnep szokásaival és jelentésével. Ezt követően közös locsolkodásra került sor, amely sok nevetéssel és jókedvvel telt.

A délelőtt során a résztvevőket díszesen megterített asztalok várták, tele finom falatokkal, amelyeket a tízórai keretében közösen fogyasztottak el. A szülők aktív részvétele nagyban hozzájárult a rendezvény sikeréhez, hiszen segítségükkel még családiasabbá vált az esemény.

A program különböző állomásokon folytatódott, ahol mindenki megtalálhatta a számára legkedvesebb elfoglaltságot. A gyerekek húsvéti tojásokat díszítettek, tojást tekertek és varrtak, részt vettek egy mozgalmas, szembekötős játékban, valamint kipróbálhatták az élő társasjátékot is. A tankonyhában húsvéti sütögetés zajlott, ahol finom, nyuszi formájú túrós pogácsák készültek. Ezt követően az udvaron folytatódtak a programok, ahol tojáskeresésen vehettek részt a gyerekek, valamint lehetőségük nyílt nyuszikat is simogatni. Ezek a programrészek bizonyultak a legnépszerűbbnek, a tanulók ezeket élvezték a leginkább.

Igazán jó hangulatú, élményekkel teli délelőttöt töltöttek együtt a gyerekek, szüleik és a pedagógusok.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira