Súlyos baleset az 53-as főúton, öten megsérültek

Súlyos baleset történt Dunatetétlen közelében, az 53-as főúton, ahol egy család autója ütközött egy másik járművel. A karambolban öten megsérültek, köztük egy fiatal lány súlyosan.

Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

A baleset Dunatetétlen térségében, az 53-as főút és az 5305-ös út kereszteződésében történt. Egy család ballagási bankettről tartott hazafelé, amikor a sofőr a kereszteződéshez érve nem állt meg a STOP-táblánál, hanem lassítás nélkül kihajtott a főútra.

Ekkor ütközött össze a Kiskőrös felől érkező személyautóval. Az ütközés ereje miatt a balesetet okozó jármű az árokba csapódott, majd a tetejére borult, míg a másik autó az árokpartra sodródott.

A balesetet okozó autóban egy négytagú család és az érettségiző lány barátnője utazott. A karambol következtében mindannyian megsérültek: a barátnő súlyos sérüléseket szenvedett, míg a család tagjai könnyebb sérülésekkel megúszták. A solti hivatásos tűzoltók egy embert kiemeltek a roncsból, majd átadták a mentőknek. A helyszínre három mentőautót riasztottak. A helyszíni ellátást követően a szülőket Kalocsára, a gyermekeket pedig Kecskemétre szállították.

A helyszínelés ideje alatt az érintett útszakaszon félpályán, rendőri irányítás mellett haladt a forgalom. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)