
Az MLSZ Regionális U12, Délkeleti csoportjában szereplő Kiskőrösi LC U12-es labdarúgó csapata május 23-án hazai környezetben lépett pályára. A kiskőrösi fiatalok a bajnokság 21. fordulójában a kiskunhalasi Szilády RFC gárdáját látták vendégül.
A kiskőrösi együttes nagyot küzdve nyert 2-1-re a kiskunhalasiak ellen: Kiss-Berta – Deák, Zsíros, Tamás, Lengyel P., Litauszki, Pivarcsi, Dombóvári, Csóka. Csere: Lengyel L., Muszka, Csengődi, Márkó.

Kiegyenlített küzdelmet hozott a két középcsapatnak számító együttes mérkőzése. A találkozó 34. percében a kiskunhalasiak szereztek vezetést Kiss Botond góljával (0-1).

A hazai fiatalok nagy akarással játszottak és a 4×20 perces mérkőzés utolsó negyedében megfordították a mérkőzést. A 63. percben egy jobb oldalról belőtt labdába ért bele a kiskőrösi Pivarcsi Gergő, ami után a kapuba pattant a labda egy védő érintését követően (1-1). A 75. percben egy szép kiskőrösi támadás végén Pivarcsi Gergő lőtte a labdát nagy erővel a kapu jobb oldalába, amivel megszerezték a hazaiak a 2-1 arányú győzelmet.
A kiskőrösi csapat ezzel az eredménnyel a 6. helyen áll a tabellán 28 ponttal.
Szlovák László – Kiskőrösi LC edzője:
Úgy készültünk, hogy a Szilády egy jó csapat, akik ellen mindig kemény mérkőzéseket játszunk. Az ősszel Kiskunhalason gólnélküli döntetlent játszottunk velük, most pedig szerettünk volna nyerni a szezon utolsó hazai mérkőzésén. A mérkőzés előtt azt kértem a srácoktól, hogy próbáljunk meg masszívan védekezni és kevés gólt kapni.
A mérkőzésen 0-0-nál volt két hatalmas ziccerünk, amit kihagytunk és hátrányba kerültünk. Nem ma játszottunk a legjobban, de nagyon akartak a fiúk és mindent megtettek a győzelem érdekében.
Ki kell emelnem a küzdeni akarást, de akarni is csak úgy lehet, ha van erőnk. Az biztos, hogy nagyon elfogytunk az utolsó mérkőzésekre, mert ettől az elején sokkal több, jobb meccseket játszottunk, nagyobb akarással is, meg nagyobb erőnléttel is.
Fotógaléria:




