A Kiskőrösi LC U13-as labdarúgó csapata az MLSZ Regionális U13, Délkeleti csoportjában szerepel. A kiskőrösi együttes május 23-án hazai pályán játszott, amikor a bajnokság 21. fordulójában a kiskunhalasi Szilády RFC csapatát fogadták.
A kiskőrösi együttes a találkozón 6-2 arányú vereséget szenvedett el a kiskunhalasiaktól: B. Kovács – Hambalkó, Városi, Viczián, Szentgyörgyi, Antal, Tóth B., Bobek Benett, Patai. Csere: Nagy G., Torgyik, Bobek Barna.

A tabellát vezető és az utolsó forduló eredményeitől függetlenül már bajnok kiskunhalasiak nagyon jól kezdték a találkozót és az „öltözőben maradó” kiskőrösieknek az első 5 percben már három gól lőttek Pető Nimród (0-1), Soczó Gergő (0-2) és az ismét eredményes Pető Nimród révén (0-3). A hazai csapat rendezte a sorait és a 15. percben Antal Zsombor révén szépíteni tudtak (1-3). A kiskőrösiek nem tudták levédekezni a vendégek gyors támadóit és a későbbiekben a duplázó Kárász Gergő, valamint Pető Nimród újabb góljával az 53. percben már 1-6 volt az állás. A 2-6-os végeredmény a találkozó utolsó percében alakult ki, amikor a kiskőrösi Bobek Benett talált a kapuba.

A kiskőrösi csapat ezzel az eredménnyel a 4. helyen áll a tabellán 31 ponttal.
Füleki Antal – Kiskőrösi LC edzője:
Nem ilyen kezdésre számítottam, mint ami a találkozó elején történt. megbeszéltük, hogy mit kellene játszani a kiskunhalasiak gyors támadói ellen, de a sebességkülönbséget nem tudtuk megoldani. A védekezésben nem segítettük ki egymást és a megbeszélteknek a felét sem oldottuk meg, vagy hajtottuk végre.
A háromgólos hátrány után változtattunk a pozíciókon, ami kisebb-nagyobb sikert hozott a továbbiakban. Ma a jobb csapat nyert, ezt el kell ismernünk és akár nagyobb arányú is lehetett volna a különbség. A kiskunhalasiak nem véletlenül vezetik a bajnoki tabellát nagy pontelőnnyel és láthattuk, hogy előttünk járnak játékban és labda nélküli mozgásban is.
Fotógaléria:





