Nem mindennapi kiállítás nyílt július 16-án este Kiskőrösön a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Kunhegyesi Feró „Ég és föld között” című tárlata első pillantásra portrékiállításnak tűnik, néhány perc elteltével azonban világossá válik, hogy ezek a képek valójában nem embereket, hanem emberi állapotokat ábrázolnak.
A megnyitó előtt lehetőségünk volt hosszabban beszélgetni a kiállító művésszel, valamint Háló Gyulával, aki az est megnyitóbeszédét mondta. Kettejük gondolatai szinte kiegészítik egymást: míg Feró belülről, alkotóként mesél arról az útról, amely elvezette ezekhez a festményekhez, addig Háló Gyula kívülről, művészként és szemlélőként próbálja megfejteni ugyanennek az útnak az állomásait.
A beszélgetésekből egyértelműen kirajzolódott, hogy ez a kiállítás sokkal inkább szól az emberről, mint a festészetről.
„Az emberi arc számomra már önmagában történet”
Kunhegyesi Feró elmondta, hogy az elmúlt több mint egy évben szinte kizárólag portrékat festett, de ezek a portrék nem hagyományos értelemben vett arcképek. Korábbi munkáin még egész alakos figurák, tárgyak, összetett kompozíciók jelentek meg, most azonban minden felesleges elem eltűnt. Szándékosan.
– Egyre inkább azt éreztem, hogy nincs szükség környezetre, nincs szükség díszletekre. Az emberi arc önmagában hordozza mindazt, amit szeretnék elmondani. Ezért lettek a képek ennyire letisztultak. Szinte monokróm színekkel dolgozom, alig vannak gesztusok, szinte észrevehetetlen a mimika is. Nem a külső érdekel, hanem az, ami belül történik – fogalmazott.
A művész szerint a mostani sorozat gyökerei egészen a korábbi kecskeméti kiállításáig vezetnek vissza, amely az „Ecce Homo – Íme az ember” címet viselte. Akkor Krisztus történetéből indult ki, különösen abból a jelenetből, amikor Jézus az Olajfák hegyén arra kéri tanítványait, hogy maradjanak éberek.
Ez a bibliai gondolat mára egészen új jelentést kapott számára.
– Azt érzem, hogy ma nagyon nehéz ébernek maradni. Nemcsak vallási értelemben, hanem emberként is. Folyamatosan zaj vesz körül bennünket, rengeteg külső hatás ér bennünket, és közben egyre kevésbé figyelünk egymásra. Ez az éberség vagy éppen az ájultság lett számomra a kiállítás egyik legfontosabb kérdése.
„Az ideológiák helyett embereket kellene látnunk”
A beszélgetés során többször is szóba került a mai társadalom állapota, az egyre erősebb megosztottság és az, hogy ez miként jelenik meg művészetében. Feró szerint ma túl könnyen soroljuk egymást különböző kategóriákba.
– Nagyon leegyszerűsödött a világ. Sokan ideológiák alapján próbálják meghatározni a másik embert. Pedig az ember ennél sokkal összetettebb. Ha találkozom valakivel, nem az érdekel, hogy milyen politikai vagy világnézeti oldalon áll, hanem az, hogy képesek vagyunk-e kapcsolódni egymáshoz. Egy közösség attól lesz működőképes, hogy megtaláljuk egymásban azt, ami közös, és nem azt keressük, ami elválaszt.
Úgy fogalmazott, minden embernek van egy szűkebb és egy tágabb közössége: a család, a település, a munkahely vagy éppen egy alkotóközösség. Ezek csak akkor tudnak valóban közösségként működni, ha az emberek hajlandók odafigyelni egymásra. Szerinte erről is szól ez a kiállítás.
A festményekre tekintve első pillantásra sokan idegen arcokat látnak. Feró szerint azonban ezek valójában nem konkrét személyek.
– Amikor ezeket a portrékat festettem, igyekeztem mindenféle arcot megjeleníteni. Valójában belefestettem mindannyiunkat ezekbe a képekbe. Ezek nem valakiről szólnak, hanem rólunk. Azokról az állapotokról, amelyeket mindannyian megélünk. Azt látom rajtuk, hogy ezek megközelíthetetlen tekintetek. Mintha valami láthatatlan fal lenne köztünk és a képen szereplő ember között. A hétköznapok zaja, a rossz érzések, a csalódások mind ott vannak bennük. Ezek az arcok ettől váltak ilyen zárttá.
Mégis úgy érzi, ezek a festmények őszinték. Nem próbálnak szebbet mutatni annál, amit ő maga is megél.
– Ötven év fölött az ember már sok mindent megtapasztal. Ha aktívan dolgozik egy közösségért, természetes, hogy néha elfárad. Én sem akarom azt mutatni, hogy mindig minden rendben van. Az elfáradás is része az embernek. Ettől még lehet reményünk, ettől még hihetünk egy jobb jövőben, de szerintem fontos kimondani azt is, hogy néha nehéz.
Háló Gyula szerint egy belső zarándoklat képei láthatók
Háló Gyula hosszú ideje követi Kunhegyesi Feró művészetét, ezért különösen érdekes volt hallani, hogyan látja ezt a mostani alkotói korszakot. Elmondása szerint Feró festészete évről évre egyre inkább letisztult.
– Korábban egész alakos figurák, különféle tárgyak és több szereplő jelent meg a képein. Most már szinte minden eltűnt, és csak az emberi arc maradt, de ez nem egyszerű portréfestészet. Az arcokon keresztül egy egész történetet próbál elmondani. Feró képei nem konkrét személyekről készülnek. Ezek belső állapotok. A fények, az árnyékok, a fejtartás, a tekintet, a mimika mind ugyanazt a célt szolgálják: megmutatni valamit abból, ami az emberben történik. Majdnem egyetlen szín árnyalataiból építi fel a képeit. Ez még inkább arra készteti a nézőt, hogy ne a technikát figyelje, hanem azt, amit a tekintetek közvetítenek.
„Ez még nem a végállomás”
Háló Gyula szerint Kunhegyesi Feró jelenlegi kiállítása inkább egy fontos állomás, mint egy lezárt korszak. Úgy fogalmazott, kíváncsian figyeli, hová vezet tovább ez a belső út.
– Azt látom, hogy ezek a képek párhuzamosan haladnak Feró lelki és szellemi útkeresésével. Nagyon érdekel, hogy ez az út végül a belső szabadság kiteljesedése felé vezet-e, vagy továbbra is erősen meghatározzák azok a külső hatások, amelyek között mindannyian élünk. Én bízom benne, hogy egyre inkább a szabadság felé tart.
A költő hozzátette, hogy a most kiállított grafikák is azt bizonyítják: Kunhegyesi Feró művészetében még mindig rengeteg kiaknázatlan lehetőség rejlik.
Fotógaléria:
