Kiskőrös határában, a természet ölelésében bújik meg a Petőfi Tanya – Volámacser Pihenő. Aki először jár itt, egy gondosan karbantartott, csendes közösségi teret lát, ahol gyerekek játszanak, családok pihennek, a túrázók pedig megállnak egy kis feltöltődésre. Kevesen tudják azonban, hogy a hely mögött egy rendkívül személyes történet áll: egy hatéves kislány álma, aki már gyermekként eldöntötte, hogy egyszer életet visz majd a nagyszülei tanyájára. Cserni Anettával beszélgettünk arról, hogyan lett a családi örökségből egy különleges közösségi helyszín.
Mikor született meg az az álom, hogy egyszer a Petőfi Tanya az életed meghatározó része lesz?
Sokan azt gondolják, hogy ez egy hirtelen ötlet volt, pedig valójában minden hatéves koromban kezdődött. Ez a tanya az édesanyám szülőháza, a gyermekkorom meghatározó helyszíne volt. Rengeteget voltunk itt a nagyszüleimnél, és már akkor éreztem, hogy ennek a helynek valami különleges varázsa van. A közelben katonai gyakorlótér működött, ahol gyakran láttam helikoptereket. Gyerekként minden vágyam az volt, hogy egyszer felszállhassak az egyikre, de természetesen ez tiltott terület volt. Végül egy katona teljesítette az ígéretét, és felvitt a levegőbe. Ahogy fentről megláttam ezt a tájat, valami végérvényesen megváltozott bennem. Akkor még nem tudtam megfogalmazni, de éreztem, hogy egyszer visszatérek ide, és ennek a helynek fontos szerepe lesz az életemben.
Milyen út vezetett addig, hogy ez az álom valósággá váljon?
Nem volt könnyű út. Amikor a nagyszüleim már nem laktak itt, megígértem nekik, hogy legalább rendben tartom a tanyát, ha másra nem is lesz lehetőségem. Eleinte tényleg csak annyi volt a célom, hogy lenyírjam a füvet és ne hagyjam elveszni azt, amit ők felépítettek. Aztán ahogy telt az idő, egyre több ötletem lett. Mindig úgy gondoltam, hogy a fizetésem egy részét erre a helyre fogom fordítani, és évről évre apránként haladtam előre. Huszonhárom év munkája van abban, amit ma itt látunk. A Covid időszaka különös módon segítséget is jelentett, mert másfél éven keresztül szinte minden időmet az építkezésre és a fejlesztésekre tudtam fordítani. Ma pedig már ott tartunk, hogy a Petőfi Tanya nemcsak családi örökség, hanem közösségi találkozóhely is.
A Volámacser Pihenő neve is sokak fantáziáját megmozgatja. Honnan származik ez az elnevezés?
Sokan kérdezik ezt, pedig számomra teljesen természetes. A név valójában a családom történetét őrzi. A nagypapámat Volák Jánosnak hívták, a nagymamám Maglódi Erzsébet volt, később pedig a nevelőnagypapám, Ládi János is ennek a helynek lett a meghatározó alakja. Mi pedig már Cserni családként visszük tovább ezt az örökséget. A VOLÁMACSER név ezekből a családnevekből állt össze. Számomra ez azt jelenti, hogy a múlt és a jelen találkozik ezen a helyen. Minden alkalommal, amikor kimondom ezt a nevet, egy kicsit a családomra is emlékezem.
A tanyán ma leginkább gyerekekkel találkozhatunk. Miért lettek ők ennyire fontosak?
Talán azért, mert gyermekem ugyan nincs, de a gyerekek mindig nagyon közel álltak hozzám. Fodrászként évtizedek óta családok százait ismerhettem meg, és kialakult egy olyan bizalom, amelyből később ezek a programok is megszülettek. Azt szeretném, hogy a mai gyerekek megtapasztalják azt, ami nekünk még természetes volt: a szabad futkározást, a természet közelségét, a közös játékot és a beszélgetéseket. Ma már sokszor azt látom, hogy egy-egy gyermek fél mezítláb rálépni a fűre, mert egyszerűen nem találkozott még ilyen élményekkel. Pedig ezek az apróságok egész életre szóló emlékeket jelenthetnek. Számomra minden mosoly azt igazolja, hogy érdemes folytatni ezt a munkát.
Különleges kezdeményezés a repülős élménynap is. Mi inspirált erre?
Mindig eszembe jut az a helikopteres élmény, amely gyerekként akkora hatással volt rám. Arra gondoltam, ha nekem ennyit jelentett egyetlen repülés, akkor talán más gyerekeknek is életre szóló élmény lehet. Ezért kerestem meg gyermekotthonokat, nevelőszülői hálózatokat és olyan szervezeteket, ahol hátrányos helyzetű gyerekek élnek. Saját szervezésben és saját költségen már több tucat gyermek repülhetett, majd együtt töltöttünk egy napot itt a tanyán. Nem az a fontos, hogy milyen magasra emelkedik a repülőgép, hanem az, hogy ezek a gyerekek érezzék: vannak emberek, akik törődnek velük. Sokszor egyetlen ilyen nap is képes reményt adni.
Mit szeretnél átadni azoknak, akik ellátogatnak a Petőfi Tanyára?
Azt, hogy néha a legegyszerűbb dolgok a legértékesebbek. Sokan megkérdezik, miért érdemes kijönni ide. Mindig azt válaszolom: semmi különösért. Itt nem a programok számítanak, hanem az együtt töltött idő. A gyerekek szaladgálnak, a szülők beszélgetnek, valaki csak leül a fák alá, mások labdáznak vagy tollasoznak. Nincs rohanás, nincs állandó telefonnyomkodás, csak egy kis nyugalom. Én azt szeretném, hogy aki innen hazamegy, vigyen magával egy jó érzést, és talán egy kis darabot abból a szeretetből is, amit ez a hely nekem adott egész életemben.
Milyen jövőt álmodtál meg a Petőfi Tanya számára?
Úgy érzem, még csak az út elején járunk. Szeretnék még több családi programot, gyermektábort, közösségi rendezvényt szervezni, és megmutatni a mai gyerekeknek, milyen volt régen a tanyasi élet. Fontosnak tartom a hagyományok megőrzését, a régi történetek továbbadását, és azt is, hogy a családok újra együtt töltsenek minőségi időt. Terveim között szerepelnek közösségi vásárok, sátortáborok és olyan programok is, ahol a gyerekek valóban közel kerülhetnek a természethez. Hiszem, hogy egy hely értékét nem az épületek adják, hanem az ott születő emlékek. Ha valaki úgy megy haza innen, hogy egy kicsit nyugodtabbnak, boldogabbnak vagy gazdagabbnak érzi magát élményekben, akkor úgy érzem, sikerült valami maradandót létrehoznunk.
Fotógaléria:
