A Kolon-tó kiszáradása drámai szakaszához érkezett: az Izsák melletti vizes élőhely a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága szerint augusztus végére teljesen kiszáradhat.
A valaha kiterjedt kiskunsági vizes élőhelyből mára mindössze néhány, alig pár centiméter mély vízfolt maradt. A természet azonban még ebben a tragikus helyzetben is különleges képet mutat: a visszahúzódó vízben összesűrűsödött élővilág madarak tömegeit vonzza a területre.
A Kolon-tó kiszáradása nem egyik napról a másikra következett be. A tó állapotának romlása évek óta tart, 2026 nyarára azonban olyan ponthoz érkezett, amely korábban elképzelhetetlennek tűnhetett.
Már csak néhány centiméter víz maradt
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága augusztus 14-én számolt be a tó legfrissebb állapotáról. A nádasok már 2022 óta szárazon állnak, a korábban kikotort, mélyebb területeken azonban hosszú ideig megmaradt az állandó vízborítás. Tavaly ősszel már ezekben is előbukkant a meder.
Mostanra lényegében csak az Öreg-víz és a Nagy-víz mélyebb részein maradt némi sekély víz. A KNPI szerint a tó várhatóan a hónap végére teljesen kiszárad.
A Kiskunsági Nemzeti Park részletes, fényképekkel illusztrált beszámolója itt olvasható el.
Az utolsó vízfoltok most „terített asztalt” jelentenek
A pusztuló vizes élőhelyen közben különös természeti jelenség figyelhető meg.
A néhány centiméter mély vízfoltokban a folyamatos apadás következtében kis területre szorultak össze a halak és a különböző gerinctelen állatok. A sekély víz, valamint az egyre nagyobb területen felszínre kerülő iszap ezért rendkívül gazdag táplálkozóhelyet jelent a vízi- és partimadarak számára.
A Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei szerint a teljes kiszáradás előtti időszakban védett és fokozottan védett madarak tömegei keresik fel a területet, hogy a vonulás előtt táplálékhoz jussanak.
Nagy és kis kócsagok, fekete gólyák, szürke gémek, gólyatöcsök, réti, szürke és piroslábú cankók, valamint sárszalonkák is megfigyelhetők a tó megmaradt vízfoltjainál.
A látvány egyszerre lenyűgöző és szomorú: ami most bőséges táplálékot biztosít a madaraknak, az valójában egy vizes élőhely utolsó vízkészletének eltűnésével jár együtt.
Egyszerre 47 fekete gólyát is megszámoltak
A madarak koncentrációját jól mutatja, hogy Németh Ákos, a Kolon-tavi Madárvárta vezetője egy alkalommal 47 fekete gólyát számolt meg egyszerre.
Ennek azért is van különös jelentősége, mert a fekete gólyák költési sikeressége idén alacsony volt a térségben. A szakemberek ugyanakkor fiatal, idén kikelt példányokat is megfigyeltek a táplálkozó madarak között.
Egy olyan madár is feltűnt, amelyet korábban még soha nem észleltek a Kolon-tónál.
Egy kőforgatót sikerült megfigyelni. A faj Magyarországon rendszeresen előfordul a tavaszi és őszi vonulás idején, de csak kis számban. A KNPI szerint elképzelhető, hogy azért jelent meg most a Kolon-tónál, mert a környéken máshol már nem talált megfelelő táplálkozóhelyet.
Júliusban már menteni kellett a Kolon-tó halait
A mostani állapot sajnos nem előzmények nélküli.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága már július 22-én arról számolt be, hogy a Kolon-tó vízszintje elérte az addig mért legalacsonyabb értéket, és a tó kiszáradása miatt meg kellett kezdeni egyik legértékesebb halfajának mentését.
A fokozottan védett lápi póc kolon-tavi állományának megőrzése érdekében többnapos mentőakció kezdődött.
A mindössze 5–8 centiméteres halak megtalálása és befogása különösen nehéz feladat volt a sűrű vízinövényzetben és a gyorsan melegedő, egyre sekélyebb vízben. Nemcsak lápi pócokat mentettek: kurta baing, réti csík, széles kárász és compó is került biztonságos helyre.
A legfrissebb KNPI-adatok szerint a júliusban megkezdett mentés óta mintegy 500 lápi pócot sikerült biztonságba helyezni. Az állatok egy része a gödöllői Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központba, más részük a szatymazi Kurgán Természetvédelmi Bemutatóhely tavába került.
A cél az, hogy megőrizzék a Kolon-tó saját genetikai állományát, és amennyiben egyszer ismét megfelelő vízviszonyok alakulnak ki, ezeknek a halaknak az utódai visszakerülhessenek eredeti élőhelyükre.
Hogyan juthatott idáig a Kolon-tó?
A mostani helyzet megértéséhez jóval messzebbre kell visszatekinteni. A Kolon-tó természetes vízháztartását már a 19–20. századi emberi tájátalakítások jelentősen megváltoztatták. A Kiskunsági Nemzeti Park korábbi részletes összefoglalója szerint a Kecskemét–Fülöpszállás vasútvonal, majd a Kecskemét–Dunaföldvár közötti főút megépítése megszakította a tó felszíni kapcsolatát az északabbra fekvő vizes élőhelyekkel.
Az egyik legjelentősebb változást az 1927–1928-ban megépített lecsapoló csatorna okozta, amely a Kolon-tavat összekötötte a Duna-völgyi-főcsatornával.
A későbbi évtizedekben természetvédelmi beavatkozásokkal igyekeztek részben helyreállítani a vízi élőhelyeket. Többek között nyílt vízfelületeket és különböző mélységű tavacskákat alakítottak ki a tómederben.
Ezek közül éppen a mélyebb kotrások azok, amelyekben 2026 nyaráig a legtovább maradt víz.
Nem egyszerűen arról van szó, hogy kevés eső esett
A Kolon-tó problémája jóval összetettebb annál, hogy egy száraz nyár következtében kevés víz maradt a mederben.
A Kiskunsági Nemzeti Park korábbi elemzése szerint a Duna–Tisza köze egykori vizes élőhelyeinek jelentős része eltűnt vagy eltűnőben van.
Ebben egyszerre játszik szerepet a csökkenő csapadékmennyiség, a növekvő párolgás, a felszín alatti vizek kitermelése, a tájhasználat megváltozása, a csatornákon keresztüli vízelvezetés, valamint a térség talajvízszintjének jelentős süllyedése.
Ez utóbbi különösen fontos a Kolon-tó esetében.
A tó vízutánpótlásának jelentős részét ugyanis korábban nem közvetlenül az eső biztosította. A Homokhátság magasabban fekvő területeiről a Duna irányába mozgó felszín alatti vizek táplálták. A talajvízszint süllyedésével ezek a természetes felszín alatti vízáramlások jelentősen visszaszorultak, illetve egyes helyeken leálltak.
Emiatt önmagában a tómederre hulló csapadék már nem képes pótolni az elvesző vízmennyiséget.
Egyszerűen vizet engedni bele sem lehet
Kézenfekvő kérdés lehet, hogy ilyen helyzetben miért nem vezetnek egyszerűen vizet a tóba. A probléma ennél jóval bonyolultabb.
A Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy például a szükséges hatalmas vízmennyiség kutakból történő kitermelése éppen tovább súlyosítaná a környék talajvízhiányát. A beavatkozás nemcsak a mezőgazdasági területek helyzetét ronthatná, hanem a tómederből történő elszivárgást is fokozhatná.
Hosszabb távon ezért nem pusztán egy tó feltöltése, hanem a Homokhátság egészének vízháztartása jelenti a problémát.
A KNPI korábbi tájékoztatása szerint a Homokhátságra tervezett vízpótlási beavatkozások közvetetten a Kolon-tó állapotán is javíthatnak. Technikailag a tó közvetlen, dunai vízzel történő felszíni vízpótlása is megvalósítható lehetne, ehhez azonban hosszú nyomócső- és csatornahálózatra lenne szükség.
Egy mélyebb menedék kialakítását is tervezik
A természetvédők közben arra is készülnek, hogy egy következő hasonlóan súlyos aszály esetén legalább legyen olyan terület a tóban, ahol tovább maradhat víz.
A júliusi halmentésről szóló beszámoló szerint olyan új kotrás előkészítése zajlik, amelynek mederszintje elérné a nyugvó talajvíz szintjét.
A remények szerint ez a mélyebb mederrész nagy aszályok idején is képes lehet valamennyi vizet megtartani, így menedékhelyet biztosíthat a Kolon-tó vízhez kötődő élővilágának.
Ami most a madaraknak lakoma, az egyben figyelmeztetés is
A Kolon-tó mostani állapota különös kettősséget mutat.
Az utolsó sekély vízfoltok és iszapfelületek jelenleg madarak százainak biztosítanak rendkívül gazdag táplálkozóhelyet. Fekete gólyák, kócsagok, gémek és partimadarak gyűlnek össze azon a néhány helyen, ahol még maradt víz.
Néhány hét múlva azonban ezek a vízfoltok is eltűnhetnek.
A madarak továbbindulnak.
A tómeder pedig ott marad utánuk.
Szárazon…
Fotók: Morvai Edina
