
Gyermekzsivajtól volt hangos szeptember 19-én a Batthyány óvoda udvara, ahol immár hatodik alkalommal rendezték meg a Jótékonysági Családi Napot. A közösségi program ezúttal is egy fontos célt szolgált: a befolyt támogatásból két nagyméretű rendezvénysátrat szeretnének vásárolni az óvoda számára.
Az időjárás is kedvezett a rendezvénynek, igazi nyárias nap fogadta a családokat. Az óvoda udvara hamar megtelt gyerekekkel, szülőkkel, korábbi óvodásokkal és vendégekkel.
A legkisebbeket számos program várta, a hinták és csúszdák mellett plüss- és lufivásár, zsákbamacska és ugrálóvárak gondoskodtak a szórakozásról. A Szépségszigeten csillámtetkók és arcfestések készültek, valamint hajfonást is kérhettek a gyerekek. A rendezvényre ellátogatott Takács Tibor, a Tappancs magazin területi terjesztője is, aki a gyermekek egyik kedvenc figurájával érkezett.
A délelőtt egyik kiemelt programja Hevesi Imi zenés műsora volt. Az előadó 11.30-kor csapott a húrok közé, produkciójával pedig kicsiket és nagyokat egyaránt megmozgatott. A családok a nap emlékezetes pillanatait egy hangulatos, őszi szelfisarokban is megörökíthették.
A vendéglátásból ezúttal is jelentős részt vállaltak a szülők. Édes és sós sütemények, szendvicsek és palacsinták kerültek az asztalokra, az italokat pedig felajánlásokból biztosították. Az idei rendezvény egyik újdonsága a többször használható RE-poharak alkalmazása volt, amellyel a szervezők a környezettudatosságra is szerették volna felhívni a figyelmet.
A tavaly megkezdett hagyományt folytatva a családi napra nem kizárólag a jelenlegi óvodásokat és szüleiket hívták meg. Visszavárták azokat a gyerekeket is, akik időközben már megkezdték az első osztályt, és szeretettel fogadták a bölcsődés korú leendő óvodásokat és családjaikat is.
A rendezvényen részt vett Judák Zsolt országgyűlési képviselő, Gmoser István alpolgármester is családtagjaikkal. Más tagóvodák munkatársai, valamint az intézmény több nyugdíjas dolgozója is ellátogatott a családi napra.
Két rendezvénysátorra gyűjtenek
Az idei Jótékonysági Családi Nap bevételének konkrét célja van: az óvoda két nagy rendezvénysátrat szeretne vásárolni, amelyeket a későbbi szabadtéri programokon használhatnak majd.
A Batthyány óvoda nevelőtestülete külön köszönetet mondott a szülőknek, akik a szervezésből, a sütésből-főzésből és a program lebonyolításából is kivették részüket, valamint mindazoknak, akik felajánlásaikkal vagy részvételükkel támogatták a rendezvényt.
A hatodik Jótékonysági Családi Nap így nemcsak a gyerekeknek kínált tartalmas kikapcsolódást, hanem ismét összehozta a Batthyány óvoda jelenlegi és korábbi közösségét egy közös cél érdekében.
Fotógaléria:




