Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján tartottak megemlékezést Kiskőrösön. Az idei eseményen az 1849. október 6-án kivégzett honvédtábornokok és gróf Batthyány Lajos, Magyarország első felelős miniszterelnöke mellett Görgei Artúr halálának 110. évfordulójáról is megemlékeztek. Az ünnepség központi gondolata az a személyes és erkölcsi döntés volt, amelynek révén a szabadságharc katonai vezetői a magyar ügy mellett álltak ki akkor is, amikor már tisztában lehettek döntésük súlyos következményeivel.
A megemlékezés a KSZC Kiskőrösi Wattay Technikum diákjainak műsorával kezdődött. A fiatalok az 1848–49-es szabadságharc leverését követő megtorlás időszakát, valamint az aradi vértanúk sorsát idézték fel. A műsor felkészítő tanárai Májer Gubán Dóra Rita és Kardos Bence voltak.
Hermann Róbert: döntéseikkel vállalták a magyar szabadság ügyét
Az ünnepi megemlékezés szónoka Prof. Dr. Hermann Róbert történész volt, aki beszédében elsősorban nem a jól ismert történelmi események időrendjét idézte fel, hanem az aradi vértanúk személyes döntéseire irányította a figyelmet.
Mint elmondta, az aradi tizenhármak emlékezetéhez számos legenda kapcsolódik. Ilyen például az aradi vértanúk utolsó mondatainak gyakran idézett gyűjteménye is, amelynek szavai a történész szerint nagy valószínűséggel nem úgy hangzottak el, ahogyan az utókor megőrizte őket. Mindez azonban azt is mutatja, milyen elevenen él a vértanúk emlékezete a magyar társadalomban.
Hermann Róbert több tábornok életútján keresztül mutatta be, hogy korántsem volt magától értetődő, kikből lesznek végül a magyar szabadságharc vértanúi.
Külön kitért Pöltenberg Ernő történetére. A Bécsben született katonatisztnek eredetileg nem volt szoros kötődése Magyarországhoz, sőt Magyarországra sem akart jönni. Alakulatával, a 4. Sándor-huszárezreddel azonban ide vezényelték, részt vett az 1848. szeptember 29-i pákozdi csatában, majd Jelačić csapatainak üldözésében. Egy időben még az is felmerült, hogy eltávolítják a magyar hadseregből.
A történész szerint Pöltenberg sorsa jól mutatja, mennyire sok személyes döntés vezetett odáig, hogy valaki végül a szabadságharc mellett kötelezte el magát.
Hasonló példaként említette Schweidel Józsefet is, aki Pöltenberg mellett állt ki, amikor annak katonai pályafutása veszélybe került. Hermann Róbert arra is rámutatott, milyen különös helyzeteket teremtett 1848–49: miközben német származású katonák a magyar szabadságharc oldalára álltak, voltak magyar származású tisztek, akik a császári hadsereghez maradtak hűek.
„Ha egy ügy rosszul áll, erkölcsi kötelessége amellett kiállni”
Az ünnepi beszéd egyik hangsúlyos példája gróf Leiningen-Westerburg Károly története volt. A későbbi aradi vértanú nem Magyarországon, sőt még csak nem is a Habsburg Birodalom területén született. 1848 őszén, amikor a konfliktus Magyarország és Ausztria között már nyílttá vált, jelentkezett szolgálatra Mészáros Lázár hadügyminiszternél.
Hermann Róbert felidézte: Leiningen úgy vélte, ha egy ügy rosszul áll, akkor erkölcsi kötelessége kiállni mellette. Mindezt annak ellenére tette, hogy rokonságának tagjai a másik oldalon, a császári-királyi hadseregben harcoltak.
Török Ignác példáján keresztül pedig azt mutatta be, milyen jelentősége lehetett egy-egy személy döntésének a szabadságharc egészének alakulásában. Török Ignác 1849 januárjában lett a komáromi erőd parancsnoka, amelyet a nehéz téli hónapokban sikerült magyar kézen tartani egészen addig, amíg Görgei Artúr csapatai fel nem mentették Komáromot. Hermann Róbert szerint ha az erőd nem marad magyar kézen, akár a tavaszi hadjárat története is egészen másként alakulhatott volna.
A történész hangsúlyozta: a későbbi vértanúk számára 1848 őszén és 1849 elején több alkalommal is adott lett volna a lehetőség arra, hogy feladják a küzdelmet, visszatérjenek a császár hűségére, és ne a magyar honvédseregben folytassák szolgálatukat. Ők azonban nem ezt választották.
Döntéseikkel vállalták mindazt, amit a magyar szabadság ügye melletti kiállás jelentett. Azt azonban nem mérhették fel teljesen, hogy a magyar honvédsereg katonai sikerei és a szabadságharc milyen mély sebet ejtettek a császári hatalmon, ezért a megtorlás idején kegyelemre aligha számíthattak.
Batthyány Lajos sem választotta a menekülést
Hermann Róbert beszédében külön megemlékezett gróf Batthyány Lajosról, az első felelős magyar kormány miniszterelnökéről is. Felidézte, hogy 1849 januárjában, amikor Batthyány a békeküldöttség tagjaként Bicskére érkezett, Deák Ferenc figyelmeztette arra, hogy veszélyben lehet, és felvetette számára a menekülés lehetőségét. Batthyány azonban ezt elutasította.
Később, fogsága idején felesége is megpróbált lehetőséget teremteni számára a szökésre, ám Batthyány ezt sem fogadta el. A történész szerint magatartását az a meggyőződés határozta meg, hogy tiszta a lelkiismerete, és vállalja döntései következményeit. Utolsó levelében is hangsúlyozta az uralkodóhoz, az államhoz és a magyar ügyhöz való hűségét.
Nem csak a tizenhárom aradi vértanúra emlékezünk
Az ünnepi beszéd végén Hermann Róbert arra hívta fel a figyelmet, hogy október 6-án nem kizárólag a tizenhárom aradi vértanúra és Batthyány Lajosra kell emlékeznünk.
A jelenlegi történészi számítások szerint 1849 januárja és 1850 nyara között mintegy 140 embert végezhettek ki a szabadságharcot követő megtorlás során. Közöttük számos olyan katona is volt, aki nem Magyarországon született: lengyel, francia, német és olasz származású honvédek is életüket adták a magyar szabadság ügyéért.
Hermann Róbert beszédét azzal a gondolattal zárta, hogy amikor október 6-án az aradi vértanúkra emlékezünk, velük együtt Batthyány Lajosra és mindazokra is gondolnunk kell, akiket Aradon, Pesten, Pozsonyban vagy másutt végeztek ki a szabadságharcot követő megtorlás során.
A történész reményét fejezte ki, hogy emlékezetük mindaddig fennmarad, „amíg magyar ember él a Földön”.
Az ünnepi beszédet követően a résztvevők az emlékezés virágait és mécseseit helyezték el az aradi vértanúk fala előtt. A megemlékezés ezt követően az emeleti galérián kiállításmegnyitóval és kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott.
Fotógaléria:
