Kiskőrös 1956-os forradalma és annak helyi eseményei kerültek a középpontba 2026. október 19-én a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban rendezett helytörténeti esten. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójához kapcsolódó rendezvényen a résztvevők felidézték, hogyan élték meg a kiskőrösiek a történelmi napokat, és milyen szerepet vállaltak a helyi fiatalok a forradalmi eseményekben.
A Petőfi Sándor Művelődési Központ kamaratermében tartott rendezvényen Szabados Anna, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár vezetője köszöntötte a megjelenteket. Az 1956-os forradalom 70. évfordulójához kapcsolódó est célja az volt, hogy a helyi eseményeket ne csupán történelmi tényeken keresztül, hanem egykori résztvevő személyes emlékei alapján is megismerhessék az érdeklődők.
A beszélgetés középpontjában Moravcsik Ferencné állt, aki 1956-ban a kiskőrösi gimnázium harmadik osztályos tanulója volt és maga is részt vett a diákok felvonulásán. A beszélgetés elején Fodor Tamás hangsúlyozta, hogy Kiskőrösön a gimnazisták kezdeményezése meghatározó szerepet játszott a forradalmi események kibontakozásában.
Az 1956-os forradalom kitörése előtt Kiskőrösön látszólagos nyugalom uralkodott, Moravcsik Ferencné elmondása szerint a településen nem lehetett előre érzékelni, hogy hamarosan jelentős változások következnek. Otthon azonban már hallottak a külvilág eseményeiről, hiszen édesapja rendszeresen hallgatta a Szabad Európa Rádió adásait, amelyeket a hatósági zavarás miatt gyakran nehéz volt érteni.
„A településen nem lehetett semmit észlelni. Csend volt, nyugalom volt, semmiféle mozgás nem volt” – idézte fel az akkori helyzetet.
Az iskolában ugyanakkor egyre erősödött a fiatalok tenni akarása és Moravcsik Ferencné emlékei szerint egyszer minden különösebb előzmény nélkül kezdték el énekelni a Himnuszt az osztályban. A tanárnő megpróbálta lecsendesíteni a diákokat, majd elmondta nekik, hogy előző este egy részeg katonatiszt azzal fenyegetőzött, hogy fel kell akasztani a tanárokat, mert szerinte ők szítják az eseményeket. A feszültség ellenére a diákokban egyre erősebben élt a vágy, hogy kifejezzék szolidaritásukat a budapesti forradalmárokkal.
A kiskőrösi események október 27-én indultak, amikor a gimnazisták először a laktanyához mentek, majd a Petőfi-szobor felé vették az irányt. Útközben egyre többen csatlakoztak hozzájuk és a Bem iskola tanulói mellett a város lakói is bekapcsolódtak a megmozdulásba. Mire a menet a belvárosba ért, már jelentős tömeg gyűlt össze. A résztvevők a nemzeti jelképek mellett a Himnuszt, a Nemzeti Dalt és a Szózatot is énekelték. A kezdetben fegyelmezett felvonulás azonban fokozatosan egyre mozgalmasabbá vált.
„Nagyon sokan kinyitották a kaput, kikukucskáltak, ablakot kinyitottak, hogy mi van” – emlékezett vissza Moravcsik Ferencné arra, hogyan figyelték a helyiek a gimnazisták menetet.
A laktanyánál lövések dördültek
A forradalmi események során a tömeg egy része az akkori tanácsháza közelében található börtönhöz vonult, ahonnan foglyokat szabadítottak ki. A visszaemlékezés szerint közöttük főként kisebb vétségekért elítélt emberek voltak, nem feltétlenül politikai foglyok. A tömegben egyre erősebben élt a cselekvés vágya, miközben a helyzet mind feszültebbé vált. Elmondta Moravcsik Ferencné, hogy látta, amint a Kiegészítő Parancsnokság épületéről letépték a vörös csillagot és a jelképet megtaposták. Később a Szovjet Hősi Emlékmű ledöntésére is sor került. A laktanyához induló tömegben közben elterjedt a hír, hogy lengyel egyetemistákat tartanak fogva. A beszélgetésben elhangzottak szerint ez a hír nem bizonyult megalapozottnak, mégis hozzájárult ahhoz, hogy sokan a laktanyához vonuljanak. A történtek egyik legveszélyesebb pillanata akkor következett, amikor alacsonyan szálló repülőgépek jelentek meg a terület felett.
A visszaemlékezők szerint lövések is eldördültek a laktanya közelében, és többen megsebesültek. A halálos áldozatok kérdése azonban nem tisztázott. A beszélgetés során a közönség soraiból egy olyan helyi történetre kérdeztek rá, amely szerint a repülőgépek a főutcát is megsorozták és egy halálos áldozatot titokban szállítottak el. A felvetésre Moravcsik Ferencné azt válaszolta, hogy a lövésekről tud, de ilyen esetről nincs személyes ismerete, Fodor Tamás pedig szintén hangsúlyozta, hogy a különböző történetek és a később kialakult helyi legendák nem minden részlete igazolható. A laktanyánál történtek súlyosságát az is mutatja, hogy a beszélgetésben elhangzottak szerint öt sebesültről tudtak. A résztvevők ugyanakkor nem tudtak egyértelműen megerősíteni olyan halálesetet, amely közvetlenül a kiskőrösi októberi megmozdulásokhoz kapcsolódott volna. A veszélyes helyzet miatt Moravcsik Ferencné végül visszatért az iskolába, összeszedte a holmiját, és hazament. Szülei ezt követően már nem engedték ki az utcára, így a további eseményeket csak közvetetten ismerhette meg.
„Mi gimnazisták ébresztettük föl a várost”
A megmozdulások után Kiskőrösön továbbra is csoportokba verődve beszélgettek az emberek, és igyekeztek tájékozódni a történtekről. Visszaemlékezett Moravcsik Ferencné egy olyan helyi lakosra is, akit korábban csendes, visszahúzódó embernek ismert, ám a forradalom napjaiban a tanácsházánál már beszédet mondott, és a jelenlévők megtapsolták. Az egykori diáklány számára ez is azt jelezte, hogy a forradalmi események a település lakóit is megmozdították.
„És én most úgy emlékszem vissza, hogy tulajdonképpen mi gimnazisták ébresztettük föl a várost” – fogalmazott.
Felidézte Fodor Tamás, Fuchs József tanár úr korábbi visszaemlékezését is, amely szerint a gimnázium kezdeményezése nélkül Kiskőrösön aligha történt volna hasonló megmozdulás. A beszélgetés résztvevői ugyanakkor árnyaltan közelítették meg ezt a kérdést: a diákok szerepe meghatározó volt, de a város lakosságának csatlakozása tette igazán széles körűvé a megmozdulást.
A forradalom napjaiban az iskolában nem folyt rendes tanítás, de a diákok ennek ellenére rendszeresen bejártak és várták a más településekről érkező osztálytársaikat, akik újabb híreket hoztak. A beszélgetésből az is kiderült, hogy az események után több tanár elkerült a gimnáziumból, bár a változások pontos körülményeit és időpontját nem minden esetben ismerték.
Az ötvenes évek emlékei: nélkülözés, félelem és hallgatás
A beszélgetés nem csupán a forradalom napjaira koncentrált, hiszen Moravcsik Ferencné személyes emlékein keresztül az ötvenes évek mindennapjai is megelevenedtek, amikor a politikai elnyomás a családok életét, az iskolákat és a továbbtanulási lehetőségeket egyaránt befolyásolta. Édesapját listázták, családjuknak el kellett hagynia korábbi lakását, és a Levente Otthonban kaptak új otthont. A szakemberként dolgozó édesapa sokáig nem jutott megfelelő álláshoz. A család környezetében mások is hasonló nehézségekkel küzdöttek: egyesektől elvették a megélhetésük alapját jelentő javakat, másoknak a családtagjaik meghurcoltatásával kellett szembenézniük. Különösen megrázó emlékként idézte fel Moravcsik Ferencné azokat a jeleneteket, amikor a nélkülözés a gyermekeket is sújtotta. Egy alkalommal egy asszonyt látott, aki három gyermekével az utcán kiabált, miközben a kicsik sírtak.
Az asszony szavai máig megmaradtak benne: „Menjetek oda, ahol kenyeret kaptok!”
Az emlék jól érzékelteti, milyen súlyos szegénység és kiszolgáltatottság jellemezte egyes családok életét. A kenyérért való sorban állás szintén a mindennapok része volt. Felidézte Moravcsik Ferencné, hogy egy osztálytársa nővére már hajnalban beállt a sorba, majd a lányok később felváltották őt. A gyermek számára különösen emlékezetes volt, hogy a család végül hozzájutott a kenyérhez, és büszkén vitte haza. Az iskolai életet is áthatotta a korszak politikai légköre, mivel a pedagóguscsaládok gyermekei számára a vallásgyakorlás is problémát jelenthetett. Elmondta Moravcsik Ferencné, hogy pedagógusgyermekként nem járhattak szabadon templomba, húgát pedig egyszer kiutasították a hittanóráról, édesanyját pedig feljelentették. A továbbtanulás során szintén hátrányt jelenthetett a családi származás, mert a főiskolai felvételin nem elsősorban a szakmai tudására voltak kíváncsiak, hanem családja múltjáról kérdezték. Végül gyógyszertári asszisztensként tudott elhelyezkedni, mert ebben a munkakörben fizikai dolgozónak számított. Ezek az emlékek megmutatták, hogy a politikai rendszer hatása nemcsak a közéletben, hanem a legszemélyesebb családi és iskolai helyzetekben is érezhető volt.
November 4. után: elhallgatott történetek és bizonytalan emlékek
A szovjet csapatok november 4-i bevonulása Kiskőrösön is lezárta a forradalom időszakát. A településen nem láttak nagyobb katonai csoportokat, de tudtak arról, hogy a tankok megjelentek a laktanyánál. Visszaemlékezve Moravcsik Ferencné elmondta, hogy ő maga is látott fegyveres kísérettel elvezetett embereket, köztük a postamestert. A forradalom utáni hónapokban az iskolai oktatás fokozatosan állt helyre. A történtekről nem lehetett szabadon beszélni és a fiatalok közül többen elhagyták az országot. A beszélgetésben a temetőben található szovjet katonai síremlék megrongálása és az ezért kiszabott büntetések is szóba kerültek, ám a részleteket a résztvevők nem tudták minden esetben pontosan felidézni. A visszaemlékezés egyik fontos tanulsága, hogy a személyes emlékek, a családi történetek és a helyi legendák nem mindig fedik egymást. Az est során Fodor Tamás több alkalommal is jelezte, hogy bizonyos részletek történészi ellenőrzést igényelnek. A beszélgetés így nemcsak az emlékezésről, hanem a múlt pontos feltárásának nehézségeiről is szólt.
A forradalom emléke és a rendszerváltozás
Azonban Moravcsik Ferencné életútja az 1956-os eseményeknél jóval később, a rendszerváltozás időszakában is kapcsolódott a magyar történelemhez. 1985 és 1989 között országgyűlési képviselőként dolgozott, így tagja volt annak a parlamentnek, amely a politikai átalakulás előkészítésének időszakában működött.
Visszaemlékezése szerint az Országgyűlés működése az évtized második felében fokozatosan változott meg. Egyre több politikai és szakmai csoport alakult, a képviselők bátrabban szólaltak fel és mind erősebben jelent meg az igény a demokratikus átalakulásra.
„Nem minden országgyűlési képviselőnek adatik meg az, hogy egy ilyen nagy rendszerváltó gyűlésen, az Országgyűlésben ott lehessen” – mondta, történelmi jelentőségű tapasztalatként értékelve az időszakot.
A beszélgetésben kiemelt téma volt az 1956-os forradalom átértékelése, valamint a szovjet hadsereg kivonulásának és a Munkásőrség megszüntetésének kérdése. Felidézte Moravcsik Ferencné az országgyűlési felszólalását is Király Zoltánnak, amelyben a szovjet csapatok kivonulását sürgette. Az egykori képviselő szerint az ilyen kezdeményezések a társadalomban már jelen lévő változási igényt fejezték ki, és hozzájárultak ahhoz, hogy a politikai átalakulás intézményes formát öltsön.
Személyes emlékekből közös történelem
A Helytörténeti Esték rendezvényén elhangzottak azt mutatták meg, hogy Kiskőrös 1956-os története nem választható el az országos eseményektől, ugyanakkor sajátos helyi vonásai is vannak. A gimnazisták kezdeményezése, a város lakóinak csatlakozása, a laktanyánál történtek és az azt követő hallgatás mind olyan emlékek, amelyek az egykori résztvevők elbeszélésein keresztül válnak személyessé.
Az est során Moravcsik Ferencné történeteiben egyszerre jelent meg a nélkülözés, a félelem, a fiatalok bátorsága és a közösség ereje. Visszaemlékezése arra is rámutatott, hogy a történelmi események résztvevői nem mindig látták át teljes egészében a körülöttük zajló folyamatokat, de saját élményeikből pontosan érzékelték a korszak feszültségeit.
A hetven évvel ezelőtti történések felidézése így nemcsak megemlékezés volt, hanem lehetőség is arra, hogy Kiskőrös közössége jobban megismerje saját múltját és megőrizze azokat a személyes történeteket, amelyek a történelemkönyvek sorai mögött húzódnak.
Fotógaléria:
