Küzdelmes mérkőzésen tartotta otthon a három pontot az Akasztó a Nemesnádudvar ellen
A vármegyei másodosztályú labdarúgó bajnokság 7. fordulójában Nemesnádudvart fogadta az Akasztó, akik Dusnokon szenvedtek vereséget a múlt héten. Így szerették volna ezt a mostani találkozón kijavítani, míg a Nemesnádudvar egy nagyobb arányú győzelem után...
Minden vasárnap svédasztalos ebéddel várja vendégeit a Zöld Vendéglő Akasztón
Több mint húsz éve működik Akasztón a Zöld Vendéglő, amely azóta is meghatározó szereplője a térség vendéglátásának. Az étterem: a magyaros konyha, a családias légkör, udvarias kiszolgálás, és a megújuló svédasztalos ételkínálat jegyében várja...
Szeretetvendégség Akasztón a szépkorúak tiszteletére
A mondás, miszerint: „Ha összejövünk, az a kezdet, ha összetartunk, az a haladás, ha összefogunk, az a siker”. Ez a siker jellemezte az október 4-én megtartott Idősek Napját, melyet Akasztó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete már az...
„Kései szüret” Akasztón
Az Akasztói Borbarát Borrend szervezésében nyolcadik alkalommal került megrendezésre a „Kései szüret” elnevezésű program. A régi hagyományos szüret munkáját és ünnepét félidéző rendezvényt minden évben októberben tartják meg, amikor már nincs a dűlőkben kint...
Harmincnyolc résztvevővel rendeztek horgászversenyt Akasztón
Az Akasztói Sporthorgász Egyesület szervezésében szeptember 28-án a Kunsági Öntöző Főcsatornán tartottak horgászversenyt. A résztvevőket jó időjárási körülmények várták és a verseny helyszínének is egy szépen karbantartott partszakasz adott otthont.
A verseny kezdete előtt Suhajda...
„A nyár ízei üvegbe zárva” – idén is népszerű volt Akasztón a lekvárverseny
Negyedik alkalommal hirdette meg lekvárversenyét az Akasztói Fürge Ujjak Kézimunkakör, mely idén is a „A nyár ízei üvegbe zárva” címet kapta. A díjátadást a Kisasszony-napi Búcsú szombati napjának délelőttjén tartották, szeptember 13-án.
A versenyre 50...
Szüreti felvonulás, neves fellépők színesítették az Akasztói Kisasszony-napi Búcsú szombati napját
Szeptember 13-án, szombaton színes, minden korosztálynak kedveskedő programokkal folytatódott az idei Kisasszonynapi Búcsú Akasztón. Volt sok-sok gyermekprogram, látványos szüreti felvonulás, ismert előadók fellépései és hajnalig tartó utcabál is.
A szombati programok 13:00-kor a Faluházban kezdődtek,...
Peter Sramek koncert nyitotta meg Akasztón a Kisasszony-napi Búcsút – KÉPES BESZÁMOLÓ
2025. szeptember 12-én pénteken 18 órától tartották Akasztón a Kisasszony-napi Búcsú ünnepélyes megnyitóját, melyre idén a Faluház nagytermében került sor. A köszöntő beszédek mellett felléptek a helyi óvodások és sztárfellépő is színesítette az eseményt.
A...
Várható áramszünetek Akasztón szeptember második felében
Az MVM Démász Áramhálózati Kft. felhívja a lakosok figyelmét, hogy áramszünetre lehet számítani munkavégzés miatt AKASZTÓN 2025. szeptember 15-e és 26-a között, 8:00-tól 16:00 óráig az alábbi utcákban:
Béke utca
1. - 15./A
2 - 14.
2025.09.24. 08:00 -...
Indul a vármegyei II. osztály az Akasztó FC számára – a csapat játékosát: Vincze...
A most következő hétvégén kezdődik a vármegyei másodosztályú labdarúgó bajnokság 2025-2026-os szezonja. Több együttes is újonc ebben a ligában. Egyik ilyen az Akasztó, akik hosszú idő után az elmúlt szezon végén estek ki a...














