Harmadik alkalommal tartották meg az Aratási Végző, csapjunk a lecsóba! rendezvényt Akasztón
2025. augusztus 9-én, szombaton tartotta Akasztón a helyi gazdaközösség az Aratási Végző, csapjunk a lecsóba! rendezvényüket. Harmadik alkalommal gyűltek össze helyi gazdák és a mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozások, cégek, hogy egy nagyobb rendezvénnyel ünnepeljék meg...
Nyolcgólos felkészülési mérkőzésen nyertek a kiskőrösiek az akasztóiak ellen
Felkészülési mérkőzésen fogadta hazai környezetben a Kiskőrösi LC vármegyei I. osztályban szereplő labdarúgó csapata augusztus 9-én az Akasztó FC vármegyei II. osztályú gárdáját. A rekkenő hőségben a nagy meleggel is meg kellett küzdeniük a...
Sajtóközlemény az Akasztói Öntözési Közösség Kft. öntözésfejlesztési beruházásának megvalósításáról
Sikeresen megvalósult az Akasztói Öntözési Közösség Kft. Öntözésfejlesztési beruházása, melynek révén 156,39 hektárnyi szántóföldön épült meg az öntözéshez szükséges infrastruktúra. A projekt a Vidékfejlesztési Program keretén belül meghirdetett „Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Ágazat Fejlesztése” című VP2-4.1.4.-16...
Mutatjuk az Akasztói Kisasszony-napi búcsú programkínálatát
AKASZTÓI KISASSZONY-NAPI BÚCSÚ
2025. szeptember 12-13-14.
2025. szeptember 12. péntek
18.00 Kisasszony-napi Búcsú ünnepélyes megnyitója (helyszín: Faluház nagyterem)
Pacsirta Óvoda kisgyermekeinek műsora
Suhajda Antal polgármester ünnepi köszöntője
Font Sándor országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
18.30 PETER SRAMEK műsora
2025. szeptember 13. szombat
Műsorvezető: Csengeri...
A Solti Ifjúsági Fúvószenekartól volt hangos a felújított akasztói Faluház
Július 26-án a Solti Ifjúsági Fúvószenekar adott nyári koncertet, amelyre több héten keresztül készültek, egy igazán tartalmas tanév után.
A koncert helyszíne a teljesen felújított akasztói Faluház nagyterme volt az időjárásra való tekintettel. A zenekar...
Állásajánlatok Kiskőrösön és térségében
Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal
Kiskőrösi Járási Hivatala
ÁLLÁSAJÁNLATOK
3 fő gondozó (3511) Kiskőrös
1 fő zongoratanár alapfokú művészetoktatásban (2493) Soltvadkert
1 fő pályázati ügyintéző (2910) Akasztó
1 fő tehergépkocsi-vezető (8417) Kiskőrös
1 fő jogvédelmi tanácsadó (2619) Kiskőrös és környező települések
1 fő...
Akasztón füleltek le a kiskőrösi rendőrök egy bűnelkövető és szabálysértő helybéli férfit
2025. 07. 24., cs - 07:38
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Akasztón fülelték le a rendőrök azt a férfit, aki egy másik kocsi hatósági jelzését szerelte fel az újonnan vásárolt autójára. Rendezvényre sietett ugyanis, ahol egy mulatós sztárt...
Halfogásban gazdag volt az akasztói horgásztábor
Az Akasztói Sporthorgász Egyesület szervezésében július 6-12-ig került megrendezésre az Aszódi István Gyermek és Ifjúsági Horgásztábor. A program a MOHOSZ HUNOP támogatásával valósult meg, melyen 25-en vettek részt, 8-16 éves gyermekek.
A táborvezető Orbán Gábor...
Nyári tábor Akasztón
Nyári tábor 2025. június 23-26.
A Kunszt József Katolikus Általános Iskola beszámolója:
Idén nyáron ismét megrendezésre került a várva várt táborunk, amelyben gyerekek, és segítők egyaránt felejthetetlen élményekkel gazdagodhattak. A tábor célja az volt, hogy játékos,...
Az aszályvédelmi egyeztetés után az Akasztói Halascsárdába is betért Orbán Viktor miniszterelnök
„Az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően összesen 110 ezer hektár öntözött területe van Magyarországnak.
A munka itt nem áll meg: célunk, hogy megháromszorozzuk az öntözött területek nagyságát. Az aszály elleni küzdelem nagy feladat, de szívós munkával...














