Sikeres adventi ablaknyitogató volt pénteken a REPA-ban
Pénteken, azaz december 5-én a kiskőrösi Revaló Pál Közösségi Központ adott otthont az idei ablaknyitogató ötödik napjának, ahol több százan megfordultak.
Miután aznap reggel a kiskőrösi ablaknyitogató ötletgazdája, Supka Éva közzétette a Facebook oldalán az...
Reményt hozott a második adventi gyertya Kiskőrösre
A reményt szimbolizáló gyertya lángja gyúlt fel advent második vasárnapján, 2025. december 7-én Kiskőrös főterén. Az ünnepi eseményen Szedmák Tamás önkormányzati képviselő és Tóth Tibor római katolikus plébános osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, majd...
Kilenc kiváló tanulót jutalmazott Kecel Város Önkormányzata
Kilencedik alkalommal hirdette meg Kecel Város Önkormányzata a középfokú oktatásban kiemelkedő eredménnyel végzett keceli fiatalok jutalmazását. A dr. Csapi Bence, korábbi önkormányzati képviselő javaslata nyomán - majd’ egy évtizeddel ezelőtt elindított - tanulmányi támogatás...
„Közös gyökerekből fonva, fűzve” – kiállításmegnyitó a FLORA Fesztivál első napján
Borbényi Éva szövő, kosárfonó és Dékány Dóra bőrműves kiállításának megnyitójára a Városi Könyvtár Művelődési Ház kiállítótermében december 5-én került sor.
A vendégeket Ferróné Mencsik Rita, az intézmény igazgatója köszöntötte. Elmondta, olyan alkotók munkái tárulnak elénk,...
Idén is nagy sikere volt a Mikulás-járatnak Fülöpszálláson
Sok-sok gyermek számára nyújtott örömet a Mikulás-járat december 6-án szombaton délután Fülöpszálláson. Már harmadik alkalommal szervezte meg ezt az eseményt Pásztorkáné Sánta Ilona, aki idén is nagy odaadással vágott bele az előkészületekbe annak érdekében,...
December 5-én nyílt meg a XXXVI. FLORA Fesztivál Kecelen
Ünnepélyes keretek között megnyílt a XXXVI. FLORA Fesztivál, Kecel Város Önkormányzatának szervezésében. Az eseményt – a vármegye önkormányzatának vezetői, polgármesterei és a keceli képviselő-testület tagjai mellett – megtisztelte jelenlétével dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek...
A traktoros felvonulás mellett 1000 mikuláscsomagot is szétosztottak Kiskőrösön a gyermekek között
Nagyszabású Mikulás Ünneppel készültek Kiskőrösön a gyermekek számára december 6-án, szombaton. Volt Télapó műsor a művelődési központban, táncház kicsiknek és nagyoknak, fényfüzérekkel feldíszített traktorok felvonulása és természetesen a Mikulás is megérkezett Kiskőrös főterére, ahol...
Varga Feri és Balássy Betty műsora, forralt bor, kézműves vásár mellett a Télapó is...
2025. december 6-án szombaton Akasztóra is megérkezett a Télapó. A gyermekeket és szüleiket a Faluházba várták 16 órára, ahol volt zenés mikulásváró, jótékonysági vásár és a Faluház előtt forralt borozás, sült kolbásszal.
16 órakor Csehi...
A második gyertya fénye mellett a Mikulás is megérkezett Csengődre
December 6-án, szombaton délután ünnepi hangulat fogadta Csengőd lakóit, akik a település központjában gyűltek össze a második adventi gyertya közös meggyújtására. A rendezvény Kovács Nikoletta művelődésszervező ünnepi beszédével vette kezdetét.
A megnyitót követően Kotmájer Mihály...
Álmokból szőtt valóság – Schéner Mihály sokszínű világa a Wojtyla Házban
A Wojtyla Barátság Központ dísztermében nyílt tárlat a Kossuth-díjas festőművész lenyűgöző életművéből kínál metszetet, tizenhét festménnyel felidézve Schéner Mihály alkotói hitvallását, spirituális mélységeit.
A megjelenteket Farkas Pál, a Wojtyla Barátság Központ programszervező munkatársa köszöntötte, majd...














