Hagyományőrző disznóvágás és fergeteges hangulat a XIII. Bócsatoron
Szombaton a bócsai Parkerdő ismét megtelt élettel, hiszen megrendezték a XIII. Bócsatort – a település hagyományőrző böllértalálkozóját.
A nap már a reggeli órákban jókedvűen indult, Káposzta Lajos, a rendezvény hangadója köszöntötte a résztvevőket, és már...
KifulLADÁSig tartott a hétvége Soltvadkerten
Idén már huszonnegyedik alkalommal telt meg a soltvadkerti kemping motorzajjal, füsttel, nevetéssel és legendás Ladákkal. A hagyományos találkozóra az ország minden szegletéből érkeztek rajongók, a tizenharmadik alkalommal nemzetközi eseménnyé bővült programra pedig külföldről is...
Méltóságteljes ünnepséggel emlékeztek meg Tázláron államalapító Szent Istvánról
Tázláron augusztus 20-án délelőtt, az államalapítás és az új kenyér ünnepén tartottak megemlékezést a központi park esőbeállójánál.
A település lakói közösen idézték fel Szent István király örökségét, a keresztény magyar állam alapjait, valamint az új...
Beemelték a felüljáró első elemeit
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Soltvadkertet elkerülő út építése, olvasható Soltvadkert Város facebook oldalán.
Tegnap délelőtt beemelték a felüljáró első elemeit a vasút felett. Mint írják, folyamatosan követik az útépítés mozzanatait: „rácsodálkozhattunk múltunk hagyatékaira a feltárások...
Telt házas sikerrel zárult a 3. TFESZT Tázláron!
Augusztus első hétvégéjén került megrendezésre a 3. TFESZT, a Tázlári Fiatalokért Egyesület saját szervezésű, szabadtéri nyári rendezvénye. Az esemény neve – TFESZT – az Egyesület nevének rövidítésére utal, és immár harmadik alkalommal valósult meg,...
II. Hektár Harcosok Napja – traktorok, közösség és jókedv Izsákon
Szeptember 27-én a Kajla Off-Road Tanya adott otthont a II. Hektár Harcosok Napjának, amelyre ismét szép számmal érkeztek traktorosok és érdeklődők.
A rendezvény szervezői Fertig József (Kajla) és Gucsi Tamás, az Izsáki Gazdakör elnöke voltak,...
Füst, ízek, szél és jókedv – lezajlott a II. Bográcsok Párbaja Izsákon
A Kajla Off-Road Tanya ismét megtelt élettel: második alkalommal gyűltek össze a bográcsozni vágyók, hogy összemérjék főzőtudományukat a Bográcsok Párbaján. A tűzhelyek már reggel nyolckor lángra kaptak, a csapatokat köszöntötték, kiosztották az emléklapokat, majd...
Kicsik és nagyok közös öröme: családi nap az Arany óvodában Soltvadkerten
Április 26-án, szombat délelőtt színes programokkal várták a családokat az Arany János utcai Óvodában megrendezett Családi napon, Soltvadkerten.
A rendezvényt Kozma Viktória és Pozsgai Boglárka szervezők nyitották meg, ahol minden korosztály megtalálta a számára legkedvesebb...
Szülők-nevelők farsangi bálja Tázláron
A farsangi bál remek alkalom arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapi rutinból, vidám hangulatban töltsünk el egy estét, és megéljük a hagyományok varázsát. A közös tánc, nevetés és ünneplés erősíti a közösségi összetartozást, és felejthetetlen...
Egy Szu-22M3 vadászrepülőgéppel és egy Ka-26 helikopterrel bővült a MiGálló és Szuhoj fészek
Másfél évnyi komoly csapatmunka után, megérkezett Kiskőrösre a Szu-22M3 típusú sugárhajtású vadászbombázó repülőgép, mely Firkó János gyűjteményét gazdagítja.
A MiG-21-es volt az első vadászrepülő a kiskőrösi magángyűjteményben, mely mellé később egy MiG-15-ös érkezett 2021 októberében....














