Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre

Bezárás
Kezdőlap Beszámoló

Beszámoló

A vira.hu Beszámoló rovata közéleti, illetve friss, képes beszámolókat tartalmaz.

Látványos szüreti felvonulást rendeztek Fülöpszálláson

Augusztus 19-én hétfőn került megrendezésre Fülöpszálláson a hagyományos szüreti felvonulás, mely egyik záróprogramja volt a 900. születésnapját ünneplő település négynapos programsorozatának. Az idei évben is szép számmal érkeztek fogatosok, kocsisok és persze lovasok is,...

Ünnepi megemlékezés az államalapításról

Augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén a város főterén gyűlt össze a hívők közössége, hogy méltóképpen emlékezzenek meg Szent István királyról és a keresztény magyar állam alapításáról. Az esemény különleges jelentőséggel bírt, hiszen nemcsak a...

Az utánpótlás-nevelés mellett Andersen Ligás csapat létrehozásán is dolgozik a HC Kiskőrös

A HC Kiskőrös fiataljai a Rajz Attila Jégpálya bővítése miatt csarnok nélkül maradtak az elmúlt idényben, mégis kiemelkedően szerepeltek a bajnokságokban. Az egyesület számára elengedhetetlen a minőségi utánpótlás-nevelés, szakmai háttér, helyszín, s eszközök, ezért...

Beszámoló a tázlári iskola nyári programjairól

A tázlári tanulók idén nyáron három táborban is részt vehettek a Tázlári II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda szervezésében.   Erzsébet tábor program keretében valósult meg a napközis katolikus tábor 32 gyermek részvételével: Mártáné...

Falusi játékos családi nap Izsákon

Augusztus 10-én, harmadik alkalommal került megrendezésre a „Falusi Játékos Családi Nap”, amely idén is nagy sikert aratott a résztvevők körében. A rendezvény szervezésében: az Azokért az Emberekért Egyesület, a Mi Örökségünk Klub és a...

A kapcsolat 20 éves jubileumát ünnepelték a kiskőrösiek a német testvérvárossal

Kiskőrös városa 20 éve kötött együttműködési szerződést a türingiai Stadtlengsfeld városával. A partnerkapcsolat kiépítésében nagy szerepe volt Tilt Péternek, a Német Nemzetiségi Önkormányzat akkori vezetőjének.   Az első kapcsolatfelvétel a kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájával...

A Ritmika Sportegyesület 13. alkalommal rendezte meg Éjszakai Fáklyás Bakancstúráját

A Ritmika Sportegyesület 13. alkalommal rendezte meg Éjszakai Fáklyás Bakancstúráját a Csonka-toronyhoz. A rendezvényen közel 250 fő vett részt. 13 évvel ezelőtt szerettünk volna egy olyan programot létrehozni, ami a környékünkön nincs. Az időpont minden...

Háromnapos programsorozattal várták a látogatókat a császártöltési Falualapítók Ünnepén

Háromnapos programsorozattal várták a látogatókat az idei császártöltési Falualapítók Ünnepén augusztus 9-10-11-én. A szervezők színes programokkal szerettek volna méltó módon megemlékezni a település alapításáról. Augusztus 9-én, pénteken egy különleges kiállítás nyitotta meg a hagyományos rendezvényt,...

Fúvószenekari Fesztivált tartottak Kiskőrös város főterén

2024. augusztus 10-én szombaton Fúvószenekari Fesztivált tartottak Kiskőrös város főterén. Az idei fesztivál vendége az Abonyi Fúvószenekari Egyesület Fúvószenekara volt, illetve mazsorett csoportja is tiszteletét tette Kiskőrösön színes műsorával. Az esemény 17 órakor kezdődött, amikor...

Franciaországban járt a Solti Ifjúsági Fúvószenekar és a kiskőrösi Gyöngyszem mazsorett csoport

Augusztus 3-6. között a franciaországi Valréas város vendégei lehettünk, ahol hazánkat Magyarországot, városainkat Soltot és Kiskőröst képviseltük a Levendula Fesztiválon - számolt be hírportálunknak Fuchs Attila. Megjelenésünk a magyaros ruhákban, és a show öltözetben,...

Időjárás

Kiskőrös
tiszta égbolt
6.7 ° C
6.7 °
6.7 °
61%
4.5kmh
7%
szo
12 °
vas
13 °
hét
12 °
ked
12 °
sze
10 °

További hírek

error: