„A fiatal vállalkozók a jövő motorjai” – új elnöke lett a FIVOSZ Bács-Kiskun vármegyei...
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) Bács-Kiskun vármegyei szervezetét ezentúl Nagy Norbert, a Kunság-Szesz Zrt. marketing menedzsere irányítja. A fiatal szakember számára a kinevezés egyszerre megtisztelő és inspiráló kihívás: célja, hogy a vármegye vállalkozó...
Vasúti síneken ért véget a rendőrök előli menekülése (fotókkal!)
A Kecskeméti Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki az őt igazoltatni szándékozó rendőrök előli menekülése során a bajai vasútállomásnál autójával felhajtott a sínekre, ahol a gépjármű az...
Fiatalkorú rablóbanda került bíróság elé
A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli csoportos rablás és zsarolás miatt vádat emelt két fiatalkorúval és húszéves társukkal szemben, akik Baja központjában rendszeresen erőszakkal és fenyegetéssel vették el gyerekek értékeit.
A vád szerint a 15, 17...
Megkezdődött az U16-os szezon – magabiztos győzelmekkel rajtolt a HC Kiskőrös
November 9-én Szarvason vette kezdetét a HC Kiskőrös U16-os csapatának idei szezonja, ahol a fiúk rögtön megmutatták, milyen formában vágtak neki az idénynek. Két mérkőzésen is jégre léptek, és mindkettőn rendkívül magabiztos, fölényes győzelmet...
Szenzációs kezdés az U10-es csapattól Baján
A szezon első tornáján vett részt a HC Kiskőrös U10-es korosztályú csapata, amelyet november 8-án rendeztek a bajai jégpályán, ahol gyerekzsivajtól volt hangos a csarnok.
A kiskőrösi gyerekek fantasztikus teljesítményt nyújtottak – mindhárom sorunk hatalmas...
Megújult a kiskunfélegyházi Vasas pálya – Videóval
Birtokba vehette a település apraja-nagyja a komplexen felújított Vasas-pályát, ahol nullától kilencvenkilenc éves korig mindenki képes lesz jól érezni magát.
„A Vasas-pálya újjászületik Félegyházán” elnevezésű projekt megmentette a város egyik régi létesítményét, közösségi térré vált,...
Átadták a megújult Vasas pályát Kiskunfélegyházán
2025. október 5-e délután hivatalosan is megnyitotta kapuit a „Vasas pálya újjászületik Félegyházán” projekt keretében megújult Vasas pálya. Az átadó ünnepségen jelen volt Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun vármegyei Közgyűlés Elnöke, Lenkei Róbert, a Bács-Kiskun vármegyei...
Kistelepülésről a világbajnokságig – november a helyi tehetségtámogatás hónapja Magyarországon
A valódi megtartó erő: helyben kapott támogatás
Idén is a helyi tehetségtámogatás fontosságára irányul a figyelem novemberben országszerte. A Nemzeti Tehetség Program által indított országos kampánynak az a célja, hogy felhívja a figyelmet arra a...
Két hét múlva lilába borul az ország – közeleg a koraszülöttek világnapja
November 17-én a legkisebb hősöket ünnepli az ország. Alig két hét múlva számos ikonikus épület és nevezetesség borul lilába, emellett cégek, szervezetek, intézmények és magánszemélyek hívják fel a figyelmet a koraszülöttek ügyére a Koraszülöttekért...
„Bezöldült” a bugaci közösségi színtér
Csaknem nulla energiaigénye van a Bugaci Mendel Gáspár Közösségi Színtérnek, amelyet TOP Plusz vissza nem térítendő támogatásból újítottak fel. Az energetikai korszerűsítés során olyan apróságnak tűnő dologra is figyelt az önkormányzat, mint például az...














