Szeptemberben újraindult a Baba-Mama Klub Solton
A nyári pihenő után szeptember 11-én, szerdán ismét megtartották a Baba-Mama Klub foglalkozást a solti Vécsey Károly Művelődési Házban.
,,Hálásak vagyunk, hogy elfogadta a meghívásunkat Gyenes Évi zenepedagógus, aki zenés és verses mondókákkal tette színesebbé...
A kiskőrösiek felkészülési mérkőzésen játszottak döntetlent a soltiakkal
A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskőrösi LC felkészülési mérkőzésen fogadta augusztus 14-én a szintén ebben az osztályban újoncként induló Solti FC gárdáját. A két csapat jóiramú találkozót játszott egymás ellen, amely döntetlennel...
Franciaországban járt a Solti Ifjúsági Fúvószenekar és a kiskőrösi Gyöngyszem mazsorett csoport
Augusztus 3-6. között a franciaországi Valréas város vendégei lehettünk, ahol hazánkat Magyarországot, városainkat Soltot és Kiskőröst képviseltük a Levendula Fesztiválon - számolt be hírportálunknak Fuchs Attila. Megjelenésünk a magyaros ruhákban, és a show öltözetben,...
Halálos baleset Izsáknál – KÉPEKKEL
Ahogy már korábban is hírt adtunk róla, egy veszélyes anyagot szállító kamion, egy billencs, egy kisbusz és egy személygépkocsi karambolozott Izsák közelében, az 52-es főút 27-es kilométerszelvényénél július 4-én reggel.
A baleset következtében két ember...
Kilencedik alkalommal került megrendezésre a Szőlőhegyi Bakancstúra
Solt városában - immár hagyományként - évek óta megrendezésre kerül a nagy sikerű Szőlőhegyi Bakancstúra.
A helyi Vécsey Károly Művelődési Ház szervezésében idén kilencedik alkalommal vehettek részt a lelkes jelentkezők egy igazán jó hangulatú gyalogtúrán...
Ünnepélyesen köszöntötték a solti egészségügyi, oktatási és közszolgálati területen dolgozókat
Solt Város Önkormányzata évek óta kiemelten fontosnak tartja, hogy köszönetét fejezze ki a város egészségügyi, oktatási és közszolgálati területen dolgozó munkavállalóinak az elmúlt egy évben végzett munkájáért.
Június 28-án, a helyi Vécsey Károly Művelődési Házban...
A nyári szünidő előtti utolsó foglalkozását tartotta meg a solti Baba-Mama Klub
Június 26-án, szerdán délelőtt egy vidám, zenés délelőttel zárták a nyári szünidő előtti utolsó foglalkozást a solti Baba-Mama Klubban.
Gyenes Évinek köszönhetően remekül érezhette magát mindenki, aki részt vett a Baba-Mama Klub eseményén. Ez úton...
Önkormányzati választás eredmények – Kiskőrös térségének települései
2024. június 9-én tartották hazánkban a helyi önkormányzati választást. Mutatjuk a Kiskőrös térségi települések eredményeit.
AKASZTÓ
Mandátumok eloszlása a képviselő-testületben
Független (6)
FIDESZ - KDNP (1)
A képviselő-testület tagjai
Polgármester: Suhajda Antal (Független) 58,93% (868)
Települési képviselő-testület tagjai (önkormányzati képviselők)
Turú Tamás...
Közlekedésrendészeti hírek Bács-Kiskun vármegyéből
Közlekedésrendészeti hírek Bács-Kiskun vármegyéből. Az elmúlt hét eseményei röviden.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2926-an lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 39.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, ám lesz olyan, aki ettől magasabb összegű...
Solton nem csak a kisgyermekekre gondoltak május utolsó hétvégéjén
Már évtizedek óta, minden évben, május utolsó hétvégéjén a gyermekek vannak a figyelem
középpontjában. Solt városában sem volt ez másképp, színvonalas és szórakoztató
programokkal kedveskedtek a szervezők kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Idén már egy nappal korábban -...