Eredményesen szerepeltek a kiskőrösi mazsisok a III. Budapesti Országos Mazsorett Fesztiválon
2024. november 3-án Kiskőrös Város Sarki Fény, Orchidea és Gyöngyszem csoportjai és szüleik buszra szállva indultak el Budapestre, hogy ismét megmérettessék magukat a III. Budapesti Országos Mazsorett Fesztiválon.
A csapatok az őszi szünetben is rengeteget...
Dermesztően jó bulit tartottak Bócsán
Boszorkányok, csontvázak, vérfoltos vámpírok és zombik lepték el szombat éjszaka a Hungarikum és Civil Közösségi Házat Bócsán, ahol szellemes hangulat vette kezdetét.
A szép számban megjelent jelmezbe bújt vendégek immár második alkalommal vehettek részt a...
Látványos szüreti felvonulást és műsort tartottak Soltszentimrén
2024. október 12-én Soltszentimrén is megrendezésre került a hagyományos szüreti felvonulás. A lovas menet mellett idén az óvodások és iskolások, illetve a helyi fiatalok is adtak elő műsort. Továbbá volt süteménysütő verseny, este pedig ...
Fergeteges szüreti mulatság Tázláron
Az idén is nagyszabású szüreti mulatságot tartottak Tázláron, amelyre nemcsak a helyiek, hanem a környékbeli lovasok, lovasfogatosok és különböző járművekkel is érkeztek.
A szombati rendezvény reggel 7 órakor kezdődött, amikor is Dj Major Peti és...
Koncertekkel, motoros és lovas felvonulással folytatódott a szombati nap Csengődön
Szombaton is színes programokkal folytatódott Csengődön a két napos rendezvény. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt igyekeztek a szervezők programokat kínálni. Volt motoros és hagyományos szüreti felvonulás, és a helyi óvodások is felléptek, este pedig koncertek...
Tanteremavató, megnyitó és Gregor Bernadett koncert a Csengődi Falunapok első napján
2024. október 4-én pénteken megkezdődtek a Csengődi Falunapok programjai. A két nap során színes programkavalkáddal készülnek a szervezők kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A péntek délelőtt tanteremavató ünnepséggel indult, majd este a hivatalos nyitóünnepségre is...
Igazi gasztro finomságokkal és esővel folytatódott a Soltvadkerti Szüreti Fesztivál
„Kissé tréfásan gondolva az idei fesztivál időjárási viszonyait, azt kell, hogy mondjam, ha esőt szeretnénk, hirdessünk szüreti mulatságot!
Végtelenül tudunk örülni az esőnek, a kérdés bár jogos, de fiktív: miért a mai napon? Ez így...
Mutatjuk a hétvégi Soltvadkerti Szüreti Fesztivál programjait
2024. szeptember 27-28-29-e között kerül megrendezésre a két héttel ezelőtt elhalasztott Soltvadkerti Szüreti Fesztivál, melyen kiállításokkal, borutcával, gasztronómiai kavalkáddal, koncertekkel, főzőversennyel, szüreti felvonulással, zenés-táncos műsorokkal, utcabállal valamint szabadtéri városi Istentisztelettel várják az érdeklődőket, kicsiket...
Közel száz résztvevővel tartották meg az V. Iringó Gyermek- és Felnőtt Néptánctábort
2024. július 29 - augusztus 2 között került megrendezésre a Hatetudnád Tánctanoda V. Iringó Gyermek- és Felnőtt Néptánctábora, melynek Soltszentimre adott otthont. Az öt napos tánctáborba nyolc neves oktató tanította új lépésekre mind a...
Kistérségi idősek klubja találkozó Soltvadkerten
Az Egyesített Szociális Intézmény 2024. július 11-én a soltvadkerti iskola ebédlőjében szervezett egy kellemes közösségi programot, melynek meghívott vendégei voltak Csengőd és Tázlár idősek nappali ellátása, valamint a soltvadkerti Református Egyház idősek nappali ellátása....














